Könyvbemutatók

Két könyvbemutató is lesz februárban, amelyekre szeretettel várjuk az olvasókat.

Február 10-én (pénteken) 17 órától a zuglói Cserepesházban (Budapest XIV., Vezér utca 28/B) Tumpek Zoltán lesz a Samodai József Zuglói Helytörténeti Gyűjtemény vendége. Az est keretében mutatják be szerzőnk édesapjáról, Tumpek György Európa-bajnok, többszörös világcsúcstartó úszóról írt Delfinkirály című könyvét.

Február 13-án (hétfőn) 17 órától a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban (Százhalombatta, Szent István tér 5.) Fazekas István Nagy idők városa című eseményjátékának könyvbemutatójára kerül sor. Köszöntőt mond Vezér Mihály polgármester, közreműködik Bozsogi János rendező, valamint Brunner Márta és Szakács Tibor színművészek. A szerzővel Véghelyi Balázs beszélget.

Mérleg, 2022

2022 sem volt könnyű év a kulturális vállalkozásoknak. A magas infláció a könyvkiadás költségeit is érintette, és az olvasók is jobban meggondolják, mire (nem) költik a pénzüket. Ezt mi is érzékeltük, ennek ellenére az átlagosnál több, 15 első kiadású könyvet jelentettünk meg, illetve két újabb kiadásra is sor került: Sebes Gábor Egy évszázad visszaköszön című kötetéből a második, javított, Kuklay Antal A kráter peremén című művéből pedig a hatodoik, szintén javított kiadás hagyta el a nyomdát. Új szerzőket is köszönthettünk: Sebes Gábor nyugdíjas főorvost, aki a számolócédulákról írt hiánypótló könyvet, és akitől októberben, nem sokkal a második kiadás megjelenését követően búcsút is kellett vennünk. Lisztóczky László József Attila-díjas irodalomtörténész, tanárgenerációk tanára rendhagyó és nagyívű versválogatását a Dsida Jenő Baráti Körrel közös kiadásban jelentettük meg. Remek mesekönyvvel ajándékozott meg minket, és rajtunk keresztül az olvasókat Császár Adrienne klinikai szakpszichológus, Százhalombatta múltjából merített történeteit bízta ránk Rácz Laci, Csibi Jánostól, Jakab Krisztina Franciskától és Molnár Ottiliától egy-egy verseskötetet adtunk ki, Lőrincz Miklósnak pedig újabb gyerekverseit tettük közzé. Régi szerzőként, de új műfajban jelentkezett Punk Mária, akinek válogatott verseit jelentettük meg, a korábbiakhoz hasonlóan egy-egy drámát adtunk ki Fazekas Istvántól és Petrusák Jánostól, Gergely Tamás naplójegyzeteit, Székely Ferenc újabb születésnapi interjúit bízta ránk, Tumpek Zoltán pedig édesapjáról, az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes Tumpek György úszólegendáról írt kéziratával tisztelt meg bennünket. Sikeresen vettünk részt a 93. Ünnepi Könyvhéten, könyvbemutatókat tartottunk Budapesten, Egerben és Százhalombattán, kiadványainkról 2022-ben is több országos, illetve helyi televízió, rádió, újság és folyóirat hírt adott. Idén is sok könyvet adományoztunk különböző célokra, így például kulturális és közösségi rendezvények díjkiosztóira, és részt vettünk az Ökumenikus Segélyszervezet, a Foxpost és a Bookline közös jótékonysági könyvgyűjtő akciójában is. Jövőre, működésünk 10. évében is igyekszünk értékes könyveket előállítani, és minél eredményesebben közvetíteni az olvasókhoz.

Elhunyt Tumpek György

93 éves korában elhunyt Tumpek György Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes úszó, többszörös világcsúcstartó. Életéről, pályafutásáról fia, Tumpek Zoltán Delfinkirály címmel írt könyvet, amelyet az idei Ünnepi Könyvhétre jelentettünk meg. Ő is várta, örült neki. Részvétünk a családnak.

A kráter peremén – 6. kiadás

Örömmel jelentjük: a napokban megjelent, a Libri és a Líra hálózatában, a Bookline felületén vagy közvetlenül a kiadótól pedig már megvásárolható az idén 90. életévét betöltött Kuklay Antal A kráter peremén című könyvének 6. kiadása.

Könyvadomány

A könyvek újrahasznosításának legjobb módja, ha újra elolvassuk őket. A második: ha elajándékozzuk őket. Az Üveghegy Kiadó is csatlakozott a Foxpost akciójához, melynek célja a cég így fogalmazta meg: „Olyan kisgyermekeket, vagy éppen tinédzsereket szeretnének támogatni, akiknek a mese, az olvasás, a könyvek világa luxusnak számít családjaik megélhetési nehézségei, a mindennapi terhek miatt.” Ma, az akció utolsó napján a harmadik doboz tartalmát is bepakoltuk a szekrénybe. Igyekeztünk a legszebb példányokat kiválogatni a készletből. A gyereknek örömteli élményeket kívánunk a könyvekhez!

Meghalt Sebes Gábor

Október 9-én, 74 éves korában elhunyt dr. Sebes Gábor Batthyány-Strattmann László-díjas főorvos, a gyöngyösi Bugát Pál és az egri Markhot Ferenc Kórház nyugalmazott igazgatója, több fontos orvosi közlemény szerzője, illetve – amire különösen büszke volt – a legnagyobb hazai számolócédula-gyűjtemény birtokosa. Régi nyomtatványokról szóló ismeretterjesztő könyvét egy éven belül két kiadásban jelentettük meg. Családja és barátai, kollégái és betegei mellett mi is megőrizzük emlékeinkben elhivatottságát, műveltségét, szarkasztikus humorát. Nyugodjék békében!

Gergely Tamás 70 éves

Augusztus 19-én ünnepli 70. születésnapját Gergely Tamás. Erdélyben született és lett íróvá. 1987 óta Svédországban él, ahol nyugdíjazásáig a Stockholmi Nemzetközi Könyvtár munkatársaként a magyar irodalmat népszerűsítette. Első szerzőink egyike, aki bennünket is elvarázsolt a Szépvölgyi mesék figuráival, töprengésre késztetett Vadmalac karakterével, megmosolyogtatott anekdotáival… Hat könyvet adtunk ki tőle, és készül már a hetedik is. Tamásnak – addig is – jó egészséget és töretlen alkotóerőt kívánunk.

Adamik Tamás 85 éves

Augusztus 6-án ünnepelte 85. születésnapját Adamik Tamás klasszika-filológus, műfordító, költő, alapvető irodalomtörténeti kötetek és tankönyvek szerzője, aki tanyasi pásztorból, majd papnövendékből lett tanszékvezető professzorrá. Bölcsésznemzedékek számára felejthetetlenek ókori irodalomról szóló előadásai, a művelt nagyközönség pedig elsősorban Arisztotelész, Quintilianus és Martialis fordítójaként ismerheti. Diákkora óta írt verseket, amelyeket először az Üveghegy Kiadó gondozásában 80. születésnapjára megjelent Carmina Rustica című kötetében tett közzé. Adamik Tamásnak jó egészséget és töretlen alkotóerőt kívánunk. Isten éltessen, professzor úr!

Ünnepi Könyvhét 2022

Az Üveghegy Kiadó 2022-ben is aktív résztvevője az Ünnepi Könyvhétnek. Erre az alkalomra jelentettük meg Tumpek Zoltán legújabb könyvét, amely édesapja, az Európa-bajnok úszó Tumpek György előtt tiszteleg. Szintén a Könyvhéten látott napvilágot Lisztóczky László 656 oldalas versválogatása, amelyben magyar költők egymásról és egymáshoz írt verseit gyűjtötte össze. Megjelentettük továbbá Petrusák János komédiáját a rendszerváltás időszakáról. Velük és más szerzőinkkel is találkozhatnak az olvasók az alábbi időpontokban, a Vigadó téri 14. számú pavilonnál:

Június 9. (csütörtök)

16-17 óra: Tumpek Zoltán

Június 10. (péntek)

17-18 óra: Rácz László

Június 11. (szombat)

10-11 óra: Petrusák János
11-12 óra: Cseke Szabolcs
13-14 óra: Deák-Sárosi László, Gáspár Ferenc, Jenei Miklós, Szabó Győző
14-15 óra: Tumpek Zoltán
15-16 óra: Véghelyi Balázs

Június 12. (vasárnap)

11-12 óra: Sebes Gábor
14-15 óra: Lisztóczky László
15-16 óra: Császár Adrienne, Koller Sára

Könyv a Delfinkirályról – Wladár Sándor ajánlása

Örömmel fogadtuk Tumpek Zoltán újabb, sorrendben negyedik kéziratát, amely ezúttal édesapja, az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes úszó, a későbbi sikeres edző pályafutását idézi fel fényképek, dokumentumok, és a 93. évében járó Delfinkirállyal készült beszélgetések segítségével. Külön köszönjük dr. Wladár Sándor olimpiai bajnok úszónak, a a Magyar Úszó Szövetség elnökének, hogy kérésünkre ajánló szöveget írt a kiadványhoz. Az alábbiakban ezt közöljük:

Kilencven év az már tényleg nem semmi, ennyi idő csak nagyon keveseknek adatik meg. Az évtizedeken keresztül csak delfinkirályként emlegetett Tumpek György a ritka kivételek közé tartozik, hiszen ő már ezen a komoly küszöbön is régen átlépett: a 94. évét tapossa. Évtizedek óta Szigethalmon él, egy csendes kis utcában lévő házában, tíz évvel fiatalabb felesége váratlan halálát követően immár egyedül.
Mint sokan mások, Tumpek is véletlenül lett sportoló, majd világklasszis. Ezen az úton az indító eseményt egy dunai fürdés jelentette, amikor alig tudott kikeveredni a vízből. Ezután édesapja rendszeresen vitte a Rudas fürdőbe, ahol 1940 és 1945 között szavai szerint úszkált. Csepelre, majd a Mávagba igazolt, ettől kezdve már a Margitszigetre járhatott edzésekre. Számos edzője közül csak kettőt emleget visszatérően: Sárosi Imrét és Gergely Jánost. Sárosi el akarta tanácsolni a könnyed fiatalembert, aki csak nagy fogadkozások végén maradhatott – ettől kezdve vette komolyan az edzéseket. Gergely pedig legsikeresebb éveiben irányította tanítványa felkészülését.
Személyes tragédiája, hogy annak idején csak a 200 méteres pillangóúszás szerepelt a nagy versenyek programján. A „szőke torpedó” ugyanis 100 méteren sokszoros világcsúcstartóként még jobb eredményeket érhetett volna el, de a hosszabb távon is olimpiai bronzérmes. Európa-bajnok és Eb-ezüstérmes is tudott lenni.
Ma már csak ritkán esik meg, ami számára természetes volt: sikereinek egyetlen klubját, a Budapesti Honvédot edzőként sem hagyta el. Nyugdíjba vonulásáig ott nevelte a fiatal tehetségeket. Tanítványai között tarthatja számon a később kivételesen sikeres szövetségi kapitányt, Kiss Lászlót, Kiss Évát, Kiricsi Jánost, Görgényi Istvánt, Gulrich Józsefet és Kucsera Gábort is.
Tumpek György visszavonulása óta legtöbb idejét mindmáig kertjében tölti, ahol nagy örömére szolgál, hogy számos fügefája rendszeresen szép termést hoz. Helyhez kötöttsége miatt kétszeresen is nyitott a világ dolgaira, így legjobbjaink sportsikerei is örömforrást jelentenek számára.
Mit is kívánhatnék az anyakönyvi nevét visszavett Tumpeck Györgynek? Jó egészséget, minél több látogatót és szép termést a fügefáiról…

A könyv megvásárolható a Libri és a Líra könyvesboltokban, illetve június 9-e és 12-e között az Ünnepi Könyvhéten, a Vigadó téren, az Üveghegy Kiadó 14. számú pavilonjánál. A szerző június 9-én 16 órától, június 11-én 14 órától dedikál a helyszínen.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás