– Költői est négyesben –
Rendhagyó irodalmi antológiát tartok a kezemben. A könyv előzménye ugyanis az, hogy a rákospalotai Csokonai Mihály Művelődési Központ munkatársai tavaly májusban költői estet szerveztek Adamik Tamásnak, Baka Györgyinek, B. Tóth Klárának és Deák–Sárosi Lászlónak, valamint Kasó Tibor dalszerzőnek. Kasó az említett szerzők verseiből néhányat megzenésített és be is mutatott a költői esten. Az ebből készült CD melléklete az antológiának.
László Tamás polgármester, megtapasztalva a szerzői est sikerét, anyagi hozzájárulásával segítette a Miért írunk verset? című antológia megjelenését. És nem csak a költői est sikere miatt. Elsősorban “azért, mert az önkormányzat igazi hivatása és küldetése az, hogy az itt élőknek energiát adjon, az itt élők energiáit szabadítsa fel, támogasson minden olyan törekvést, ami az egész közösséget előbbre viszi és egyben feljebb is emeli. Az alkotó energia sokféle: az egyik várost üzemeltet, fejleszt, a másik intézményt alapít, működtet, a következő figyelme a zöld környezetet szépíti, óvja, és vannak rejtettebb energiák, a szellem, a lélek energiái. Ez tör utat magának a gondolatban, a versben, az azt kísérő esszében… Miért támogatjuk egy verseskötet megjelenését? Mert ezzel teszünk eleget a megmaradás törvényének, a szellem, a lélek megmaradását, sőt továbbszárnyalását szolgálhatjuk” – írja az antológia fülszövegében.
A költői est, illetve az antológia beköszöntőjét Adamik Tamás jegyzi, aki az ELTE klasszika-filológia tanára. Köszöntőjében a költészet közösségi funkcióiról, huszadik századi megnyilvánulásairól szól, majd költőtársaira hívja fel a figyelmet. Baka Györgyit “a virágok és illatok” költőjének tartja. Deák–Sárosi Lászlóról azt írja, hogy “filozofálásra hajló költőalkat, aki a modern verstechnikát éppen úgy ismeri, mint a klasszikus formákat”. B. Tóth Klárát kísérletező költőnek tartja, akinek “szövegrétegei olyan színesek és változatosak, mint képei és grafikái”.
Rendhagyó az antológia azért is, mert alkotói tizenkét költeményüket és költeményeikhez kiegészítő ajánlásként írt miniesszéjüket adják közre.
Baka Györgyi érzékeny, környezete világára fogékonyan rezonáló személyiség, aki értelmiségi nemzedéke hanghordozásával, karakterével és szemléletével lép fel. Gyermekkorának, környezetének megrázó emlékei mellett visszatérő gondolata az apahiány, szeretetvágy és a szerelem. Számot ad embertársaihoz, hazához való kötődéseiről. Finom vonalú rajzai közvetítik az érzelmi és erkölcsi melegségű kötődéstudatot. “A bodza, hárs és jázmin / illatát borzolja hajamba a szél / rendületlenül sírva, nevetve élek itt / belül hordozva tájaid, hazám”. (Hazám) Baka ragaszkodik a történelemben meg-megújuló folytonos etikai modellhez, a költői feladatvállalás életalakító és életnemesítő voltához.
A vers misztériuma címmel írt esszéjében arra figyeltet, hogy fontosnak tartja a költészetben a költői én hangsúlyos megjelenítését. Görömbei Andrást idézve vallja, hogy merjünk személyesek lenni, éppen ma, amikor “… a szerepnélküliség abszolutizálása, a jelentésképzés szélsőséges elbizonytalanítása, a költői én teljes trónfosztása, a nyelvroncsolás és a nyelvjáték túlhajtása, a valóságvonatkozások ünnepelt kiiktatása leszállította a költészet értelmét a társadalom tudatában”.
Deák–Sárosi László verseit olvasva Áprily Lajos jut eszembe nem csupán Parajd kapcsán, ahol mindketten gyermekkorukat töltötték, hanem igényes költészete miatt. Mintha Áprilyt tekintené mesterének, akit kevésbé érdekeltek a formabontó divatok és izmusok. Deák–Sárosi is mesterien alkalmazza az időmértékes ritmikát. Hitvallása: “…Legyen szabad, kötött: te kellenél, / S ha ködbe, rögre nem terel kivétel, Ravaszdi mérce nélkül is zenél.” (A versről) Stílusa természetes és csiszolt, elmélkedő és játékos. Az antológiában verseket közöl a jeltanról, feleségével való találkozásáról, a Tisza-tóról, a Kifulladásig című filmről…
Deák–Sárosi a versírást alapvetően érzelmi kérdésnek tartja, melyben az együttérzés motivációja a meghatározó. “A költészet kapcsolat a gondolatok, érzések, lelkiek mélyebb rétegeivel. Dogmáktól mentes vallás, amiben a lényeg az őszinteség és az igazság, vagy legalább ezek keresése,… aki komolyan veszi feladatát, az azért ír verseket, mert hisz egy igazán mély, lelki, isteni világéval rokon kommunikációban” – írja.
B. Tóth Klára a versírást egy belső folyamat elindulásának látja: “a kép, a látvány előhívja a régóta hordozott gondolatot, máskor a gondolat ölt testet, mint egy vízió, vagy a szavak találnak egymásra valami titokzatos rejtély folytán…” Deme Tamás írja róla, hogy Rákospalotához leginkább kötődő költő, képzőművész, aki “nem ideologizál, hanem szökőkútként önti, fröccsenti, versekben tékozolja szerteszét jó szemű megfigyeléseit.”
Ezúttal gyermekkoráról, utazásokról, Szentendréről, a Dunáról… és a kiszámíthatatlan emberi viszonyokról olvashatunk. Ő készítette részben a kötet illusztrációit (fényképeket, fotókat) is, melyekkel a kötet szépségét gazdagítja Kormány Verával és Vargosszal.
Adamik Tamás A költői mesterségről című dolgozatában verselemzései által szinte bevezetni kívánja versvilágába olvasóit. Négy tematikai csoportba rendezi versciklusát. Az elsőbe ifjú korában Ballószögről és édesanyjáról írt verseit szerkeszti. A második csoport költeményei a Bölcsesség, Templomban címűek az élet igazságairól, mélységeiről beszélnek, s mivel a versek lényegüket tekintve imák, így Istenhez is szólnak… A Balaton menti Fülét láthatjuk a Kőhegyről és Verőcét a Fehér-hegyről. Míg Füléről a bőség képe tárul elénk a versből, addig a verőcei felhők így susognak: “… gyorsan pusztul minden. / Pusztul élet, az eszme, / ősök szent hite. Pusztul / ember, teste s a lelke.” A harmadik csoport verseit a szerelem köti össze. (Szőlőben, Epervasárnap, Virágmezőben, Szerelem) A ciklust Ars poetica című hexameterben írt költeménye zárja.
(Kelet Felől, 2014/1.)