IRODALMI KARÁCSONY (antológia)

Irodalmi karácsony (antológia)
A borítót B. Tóth Klára grafikájának felhasználásával Szalay Miklós tervezte.
Oldalszám: 64
Kiadás éve: 2016
ISBN 9786155359255
Kedvezményes ár: 3200 helyett 2400 Ft.

A kiadvány megjelenését Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata támogatta.


A Rákospalotai Irodalmi Műhely harmadik antológiája – az előzőekhez hasonlóan – irodalmi estből nőtte ki magát. A kötetben Adamik Tamás, B. Tóth Klára, Baka Györgyi, Deák-Sárosi László és Kasó Tibor összesen nyolcvanhét verse és öt esszéje olvasható. A szakrális tartalmú művek minden évszakban karácsony üzenetét közvetítik az olvasó felé. Az antológiához kapcsolódik egy CD is, amelyen Kasó Tibor megzenésítésében és előadásában hallható a gyűjtemény néhány darabja.

SZÉKELY FERENC: ŐRHELYEN GYÚJTOTT JELTÜZEK

Székely Ferenc: Őrhelyen gyújtott jeltüzek (interjúk)
Borító: Donáth Nagy György
Oldalszám: 176
Kiadás éve: 2016
ISBN 97861553591262
Kedvezményes ár: 1800 helyett 1350 Ft.


2016 karácsonyán immár ötödik beszélgetőkönyvével ajándékozza meg olvasóit az erdélyi néprajzos, újságíró, könyvtáros, Sütő András unokaöccse: Székely Ferenc. Az utóbbi három kötetethez hasonlóan az Őrhelyen gyújtott jeltüzek is születésnapi interjúkat tartalmaz. Ezúttal a 2016-ban kerek születésnapjukat ünneplő kiválóságainkat szólította meg. A névsor: Balla Tamás népmesegyűjtő, Bágyoni Szabó István költő, Bodor Ádám Kossuth-díjas író, Cseke Gábor költő, újságíró, Demeter József lelkész, Fazakas Tibor képzőművész, Gazda József közíró, Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenekutató, Kincses Elemér író, színházi rendező, Olosz Katalin néprajzkutató, Péntek János nyelvész. A kötet különlegessége egy öninterjú, amelyet a június 5-én 65. évét betöltő Székely Ferenc önmagával készített.

ANTAL GYÖRGY: ÁLLOK AZ IDŐBEN

Antal György: Állok az időben (versek CD-melléklettel)
A borítón Gudrun Becker festménye látható.
Oldalszám: 166
Kiadás éve: 2016
ISBN 9786155359279
Kedvezményes ár: 2300 helyett 1725 Ft.

A kiadvány megjelenését Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata támogatta.


Antal György komolyan veszi a verset és az olvasót. Neki tárja fel érzéseit, vele osztja meg gondolatait. Sokat ír, mindent meg akar örökíteni: verseinek összességét lírai naplónak is tekinthetjük. Van mondanivalója ország-világ bajáról, az élet egyszerű, de örök kérdéseiről. Bármiről ír, a javító szándék vezérli. Bőven merit saját élményeiből is: elénk tárul vidéki gyermekkora, börtönemlékei a forradalom leverése után, feleségének elvesztése és újjáteremtése égi múzsaként, az időskor nehézségei… Foglalkoztatja az elmúlás gondolata, de látja, érzi a szépet, az éltetőt is – a természetben, a művészetben, az emberi lélekben. A fanyar irónia, az önfeledt játékosság sem idegen tőle: „Nyolcvanöt évesen / Könnyű égbe menni, / Mert nekem arra sem / Kell már jegyet venni.” Ez a verseskötet: megálló a hosszú úton. Lesz még néhány…
(Véghelyi Balázs)

Székely Ferenc új könyve

2016 karácsonyán immár negyedik beszélgetőkönyvével ajándékozza meg kiadónkat – és rajtunk keresztül az olvasókat – az erdélyi néprajzos, újságíró, könyvtáros, Sütő András unokaöccse: Székely Ferenc. A korábbi kötetetekhez hasonlóan az Őrhelyen gyújtott jeltüzek is születésnapi interjúkat tartalmaz. Ezúttal a 2016-ban kerek születésnapjukat ünneplő kiválóságainkat szólította meg. A névsor: Balla Tamás népmesegyűjtő, Bágyoni Szabó István költő, Bodor Ádám Kossuth-díjas író, Cseke Gábor költő, újságíró, Demeter József lelkész, Fazakas Tibor képzőművész, Gazda József közíró, Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenekutató, Kincses Elemér író, színházi rendező, Olosz Katalin néprajzkutató, Péntek János nyelvész. Az idei kötet különlegessége egy öninterjú, amelyet a június 5-én 65. évét betöltő Székely Ferenc önmagával készített.

Alexandra

alexandra

Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy a Könyvtárellátó és a Líra után újabb országos terjesztővel kötöttünk szerződést, így könyveink mostantól az Alexandra könyvesboltjaiban és webáruházában is kaphatók.

Ki eteti a sirályokat?

gergelytamas_kieteti

Sátor mellett, szalmaágyon, a Balaton partján, egy pohár eperbor kíséretében vagy a bagoly szemüvegén át is remek olvasmány Gergely Tamás legújabb könyve. A Ki eteti a sirályokat? című anekdotagyűjtemény bemutatását – a fülszöveg alapján – így képzeli el a szerző: “az egyik anekdotában egy kisgyerek elpáholja a maciját. Miért, mert az kirabolt egy bankot. Mi sem természetesebb, minthogy Véghelyi Balázs úgy mutassa be saját kiadója, az Üveghegy által kiadott kis könyvet, hogy a publikum szeme láttára raboljon ki egy bankot. Van bank elég Magyarországon, és lopják is a pénzt abban az országban elegen…” A könyv már a boltokban van. Ahol nincs, ott lehet reklamálni. Mi pedig készülünk a bemutatóra…

Recenzió és riport A legnagyobb ügyről

alegnagyobbugy

A Stádium Hírlap legfrissebb, 2016/2. számában jelent meg Habos Dorottya írása A legnagyobb ügyről. A közlemény egyszerre riport és recenzió. Zdenka Becker regényét 2016 januárjában jelentettük meg Dallos Emese fordításában.

Habos Dorottya: A legnagyobb ügy Magyarországon

(Zdenka Becker: A legnagyobb ügy)

Január óta magyarul is olvasható Zdenka Becker A legnagyobb ügy című regénye, amely a szerző első magyar nyelven megjelent könyve. A csehszlovák származású írónő nem először járt Magyarországon, korábban egyik színdarabját német nyelven mutatták be Szekszárdon. 2016 februárjában Budapesten és Miskolcon mutatkozott be a magyar olvasóközönség előtt.
Zdenka Becker 1951-ben született a csehszlovákiai Cheb városában. Pozsonyban nőtt fel, 1974 óta Ausztriában él. Könyveit német nyelven írja, emellett fordít is: németről szlovákra, szlovákról németre. Színdarabjait Ausztria, Németország és Szlovákia mellett az Egyesült Államokban is bemutatták. Angol, cseh, francia, hindi, litván, spanyol és szlovák fordítások után A legnagyobb ügy az első könyve magyarul. A fordítás Dallos Emese munkája, a regény 2016 januárjában jelent meg az Üveghegy Kiadó gondozásában.
A legnagyobb ügy című könyv egyszerre családregény, a történet szempontjából krimi és az ötvenes-hatvanas évek kelet-európai korrajza. Alapja két megtörtént esemény, az egykori Csehszlovákiában véghezvitt kegyetlen gyilkosságok.
„A csehszlovák kriminalisztikában ismert történetről van szó. Bestiális, kegyetlen tett, hogy két férfit is ily módon ölt meg a nő, az elsőt 1952-ben, a másodikat 1964-ben. Csehszlovákia szerte beszéltek az esetről. Tizenhárom éves voltam akkor, sokat hallottam az ügyről annak ellenére, hogy nagyon kevés hírt adtak a tévében. Nekünk egyébként sem volt készülékünk, de nagymamámék sok mindent meséltek erről a családban” – elevenítette fel emlékeit a szerző, aki elárulta, hogy bár édesapja is rendőr volt, de nem azonos a könyvben szereplő Teodor Mudrochhal.
Zdenka Becker gyerekkorától fogva szeretett mesélni, azonban sohasem akart krimit írni, így a regényre sem ekként tekint. Egy barátjának ajánlotta fel a történetet, aki alkotásra vágyott, de nem volt hozzá témája. „Egy kávéházban ültünk, és elkezdtem mesélni, önkéntelenül is belekeverve a szocializmust és édesapám tulajdonságait. A kényelmességet, a lassúságot, a hosszú alsónadrágokban flangálást apámról mintáztam, az ő tulajdonságai köszönnek vissza Mudroch alakjában, noha a két ember nem azonos. Aztán úgy éreztem, hogy a barátom nem írhatja meg mindezt, mert nem ismeri sem a szocializmust, sem az édesapámat. Hazamentem, megírtam a sztorit, de elsősorban nem krimiként, hanem társadalomrajzba illesztett apa-lánya történetként” – fejtette ki az írónő.
A cselekmény sokszálú, mozaikszerűen építkezik, a közelmúlt és a régmúlt folyamatosan váltja egymást. A gyilkosság történéseire az ügy akkori nyomozója, Teodor Mudroch emlékszik vissza annak reményében, hogy írónővé vált lánya, Lara megörökíti az idős, valaha szigorú rendőrnyomozó pályafutásának egyik legfontosabb, sikeres ügyét. A nő minden porcikája tiltakozik teljesíteni apja kérését, az olykor kamaszos lelki vívódásnak ható érzéseit élményszerűen jelenítette meg a szerző.
Két anya szerepel a történetben, (Lara édesanyja és a gyilkos), személyiségük merőben különbözik egymástól, azonban mindkettejükben van valami, ami nehézzé teszi az anyaszerep maradéktalan megvalósulását. „A gyilkos pszichésen beteg, de ahogy teheti, óvja gyermekeit. Lara édesanyja karrierista, ami már akkoriban sem volt ismeretlen fogalom. Mindenki tudta, hogy ha karriert csinál az ember, akkor a család háttérbe szorul” – mondta Zdenka Becker, aki nem kíván pálcát törni szereplői felett.
„Szándékosan nem kizárólag bestiaként, hanem emberként ábrázoltam a gyilkost, hogy megmutassam: valójában a társadalom áldozata, a körülmények tették ilyenné. A háború után fiatalon elhurcolták Németországba, édesanya nélkül nőtt fel. Ahogy Lara anyjáról sem derül ki egyértelműen, hogy külföldi útjai során valóban megcsalta-e férjét” – indokolt a szerző, és gondolatai egyértelműen visszaköszönnek a regényben, amikor a felügyelő kimondja: örül, hogy nem neki kell a gyilkos sorsáról döntenie.
Dallos Emese könnyed fordítása olvasmányossá teszi a regényt, a választékos kifejezések elindítják azt a belső mozit, ami által az olvasó magáénak érezheti a „látottakat” – és falni kezdi a könyvet. Nem a történet izgalmai miatt, hiszen a mű elején megtudjuk, hogy ki a gyilkos, hanem az emberi sorsokért.
„Nem krimit akartam írni, sokkal jobban szeretek mesélni az emberekről, ezért állítottam a középpontba egy emberi kapcsolatot, Lara és az édesapja viszonyát. Olyanokat akartam bemutatni, akik hibáik ellenére is megtalálják a helyüket a társadalomban.” – mondta a szerző, aki a magyar irodalomból Márai Sámdor, Esterházy Péter és Kertész Imre munkáit kedveli leginkább.
A regény bemutatja, hogy emberek és kapcsolataik hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan hat a társadalom a személyes kapcsolatokra és az emberi kötelékek a társadalomra.

(Stádium, 2016/2)

Hudy Árpád: Mire jó az esszé?

„Mire jó az esszé?” – teszi fel címében a kérdést a karcsú, négyzet alakú kötet*, s az olvasó, ha már kezébe akad a nem éppen mindenhol kapható könyv, felül a provokációnak, és vizsgálat tárgyává teszi az öt szerző fejenként öt írását. Huszonöt rövid, lényegre törő esszét egy sor érdekes dologról és személyiségről.
Az igen eltérő szakmai hátterű, s korábban – Gimesi Zsuzsanna kivételével – már közös verskötetben is jelentkező kis szellemi szabadcsapat mentora Adamik Tamás klasszika-filológus, rétor, irodalomtörténész, nyelvész és műfordító, aki mindjárt a bevezető részben példát ad a címben megjelölt irodalmi ág művelésére. Az esszé meghatározása és története dióhéjban című metaesszé tömören és világosan, ugyanakkor könnyed, olvasmányos stílusban tekinti át a műfaj jellemzőit és legjelesebb képviselőit. Ebből kiderül, hogy a tizenhatodik századi francia író, Michel de Montaigne használta először az essai kifejezést, ezt a címet adva nevezetes elmélkedéseinek. A szó magyarázatához Adamik idézi Montaigne egyik magyar fordítóját, Oláh Tibort:
„Essai franciául annyi mint próbálkozás, kísérlet; jelzi mintegy, hogy aki ráadta a fejét, nem tartja magát csalhatatlannak, sem az állításait cáfolhatatlannak. Mint kiváló latinista azonban Montaigne valószínűleg  az eredeti exagium értelmét kedvelte meg, ami mérlegelést, fontolgatást jelent: embert, eszmét s művet, eseményt vagy jelenséget latolgat abból a szempontból, hogy helytálló-e a róla alkotott véleménye, illetve a közfelfogás).
Adamik ezután négy medalionban rajzolja meg az esszé ókori előfutárának tekinthető latin klasszikus, Seneca, a műfaj nevét és első iskolapéldáit megalkotó Montaigne és a francia mester után egy nemzedékkel az angol esszé hagyományait megteremtő Francis Bacon, valamint a műfaj legnagyobb magyar művelője, Hamvas Béla szellemi portréját. Majd a kötet szerzői követik egymást betűrendben, kivéve a mentorukat, aki, noha neve az ábécé szerint is az élre állítaná, maga elé engedi a fiatalabbakat. Négy esszéje a bizalomról, a csodáról, a törődésről és a munkáról fogalmaz meg egy élet során leszűrt, hiteles tanulságokat, míg az ötödik, a Kedves Babits Mihály! című képzelt levél a költészetről mond ítéletet.
Az Ön [esztergomi] kertjében sétálva, s az Ön verseit olvasva, az a hitem támadt, hogy nem a ma emberében van a hiba, ha nem kíván mai verset olvasni, hanem a ma versében, amelyet nem lehet olvasni. Az olvasó ősi igénye, hogy valami szépet és jót akar megtudni, ám sok mai vers nem képes eme ősi igényt kielégíteni: nem mond semmi fontosat, s azt is csúnyán mondja. Mint ahogy nem kívánunk ócska szövetből készült, rossz szabású, vagy éppen rongyos öltönyt hordani, mint ahogyan nem óhajtunk romlott nyersanyagból rosszul elkészített ebédet fogyasztani, és nem fordulunk csúnya nő után, éppen úgy nincs gusztusunk ahhoz, hogy semmitmondó, dadogó verseket olvassunk.
Baka Györgyi költő, a százhalombattai Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem irányítója, az orosz szellemtörténettel és kultúrával foglalkozó Az ikon kinyitása című tanulmánykötet szerkesztője érzékeny szövegeiben főleg Hamvas eszmevilágával, metafizikai és vallási gondolatokkal foglalkozik. Egy orosz Lélekhordozó című írása a zaklatott huszadik század egyik szellemóriásának alakját idézi fel.
Pavel Florenszkij (1882–1937) nem csupán az orosz vallásbölcselők, hanem az egyetemes kultúrtörténet egyik legnagyobb alakja. Univerzális tudós volt, teológus, filozófus, misztikus, matematikus, fizikus, csillagász, nyelvész, költő, botanikus és elektromérnök. Párhuzamosan folytatott elméleti kutatásokat és hatalmas gyakorlati munkát. Papi hivatását azonban mindenek fölé helyezte. Élő híd volt az egyház és az értelmiség között.  Ma azorosz Leonardo da Vinci-ként emlegetik, bár egyedülálló nagysága és lelki tisztasága nem igényel semmiféle összehasonlítást. (…) [A]mikor 1921–22-ben barátai és tanítványai zöme távozni kényszerült hazájából, Florenszkij maradt, osztozni akart népe sorsában. Nem fordult a szovjet rendszer ellen, elkerülhetetlen külső körülménynek tekintette, és folytatta tudósi, tanári, és főként hitvalló munkáját. Amikor a szent dolgokat gyalázták, akkor ő a keresztény értékeket oltalmazta. Külső megjelenése is rendhagyó volt, papi reverendáját sosem vetette le. 1928-ban letartóztatták és Nyizsnij Novgorodba száműzték, innen Gorkij körének közbenjárására rövidesen szabadult. 1933-ban tragikus fordulatot vett élete: szibériai lágerfogságra ítélték. A Bajkálon túlra került, ahol mérnökként dolgozott a Bajkál–Amúr vasútvonal építésén. Szabad óráiban verseket, elmélkedéseket írt, rabtársai lelki gondozását végezte. Megtörhetetlen lelki magatartása vezetett oda, hogy 1934-ben a hírhedt Szolovki lágerbe került. Lágercellává átalakított kolostori cellában raboskodott. Még itt is dolgozott: a jód tengeri algákból való kivonásának problémája keltette fel érdeklődését. A szolovki jód később több ezer katona életét mentette meg. Rabtársai által »a szabad«-nak nevezett Pavel Florenszkij atyát 1937-ben halálra ítélték, és december 8-án agyonlőtték. Az orosz ortodox egyház 1986-ben a hit mártírjaként szentjei sorába emelte.
Székelyföld, szerelem, gyermekkori frusztráció, a filmképek látszatvilága, a hagyományok irodalmi és filmes újrateremtői (Tolkien, Szőts, Wajda, Tarkovszkij) – ezekkel a témákkal jelentkezik a kötetben Deák-Sárosi László költő, nyelvész, zenész, filmteoretikus és -kritikus, esszéivel is bizonyítva nemcsak szakmai sokoldalúságát, hanem konzervatív értékrendjét és hagyománytiszteletét is. Képi világ, látszatvilág című írásában például a modern filmkészítők éthoszát vizsgálja kritikusan.
A képjelek közlőjére létezik egy kultúrtörténetileg fontos szó: a »képmutató«. A képmutatóról ma az jut eszünkbe, hogy olyan ember, aki mást mutat valamiről, valakiről, mint ami/aki valójában. A képmutatás a hamisság, a becsapás, az álszentség rokon értelmű szava. Azonban ez nem mindig volt így. A képmutató eredetileg nem bírt negatív felhangokkal, a színészi előadóképességet jelölte. Már a görögöknél így volt a »hypokrites« és szócsaládja esetén. Felénk a képmutató egy bizonyos vásári színészt vagy általában előadót is jelölt, aki mondandója hitelességét képek mutogatásával támasztotta alá. Nem törvényszerű, hogy a képmutató visszaéljen a tudásával, de bizonyára gyakran előfordult, mivel a csaló jelképévé vált.
A saját arcot és más képet mutogatónak erősebb az éthosza, mint az írónak. A szakma régi, és a fogalom is nagy szórást mutat a negatív tartalommal való telítődést illetően. Legalább tucatnyi vers van már az Újszövetségben is, amelyik a képmutatást minden bűn közül a legszigorúbban ítéli meg. A »hypokrites« a jámborság köntöse alatt alattomos, gonosz dolgokat művel farizeus módon, az isteni ige és törvények helyett a maga eszméit tolja előtérbe, de végül maga is vak lesz, hiszen cselszövései előbb-utóbb önmagát is becsapják.
Gimesi Zsuzsanna református lelkész gondolatfutamai a hithez, közelebbről a Szentíráshoz kapcsolódva  vizsgálnak egy-egy alapvető kultikus fogalmat: templom, királyság, nő, gyógyulás vagy – A félelem paradoxona című írásában – az ember egzisztenciális fenyegetettség-érzése.
Akkor támad félelem az emberben, ha a fenyegetettség a közelben, illetve emberi értelemmel fölfogható időn vagy távolságon belül jelentkezik. A filozófus Heidegger szerint minden félelem gyökere a haláltól való félelem, hiszen tudjuk, hogy már elindult felénk és egyszer elér. A tudat sokszor (…) megpróbálja kiegyensúlyozni, körültekintő óvatossággal távol tartani, sőt, serkentő hatásúvá tenni. Ha ez nem így lenne, minden ember örökös rettegésben élne. Mégis, a lélek legmélyén a halál, mint elkerülhetetlen valóság, újra meg újra előtolakszik, hiszen az ember az egyetlen élőlény, amely a halál tudatával éli le az életét. Emberlétünk szoros tartozéka tehát a félelem, amely átélhető mint szorongás, nyugtalanság, ijedelem, rettegés, pánik vagy rémület.
Kierkegaard, aki teológiailag talán a legmélyebben nyúlt az emberi félelem kérdéséhez, A félelem fogalma című művében arra a következtetésre jut, hogy a bűnbeesés – az ember bűnössé válásának – mély titka az, hogy a bűn egyidejűleg félelem is.
A Bibliában a félelem mint állapot akkor jelenik meg először, amikor a bűnbeesett ember Isten kérdésére így felel: »Szavadat hallám a kertben és megfélemlém.« Ebben a képben döbben rá az isteni fenyegetés tartalmára, miután evett a jó és rossz tudásának fájáról – büntetése lesz a halál.
B. Tóth Klára festő-restaurátor, költő, író, akinek fotói és grafikái kellemes vizuális élménnyé is avatják a huszonöt esszét tartalmazó kötetet, archetipikus motívumokat, ősi hiedelmeket idéz meg és mutat ki egyrészt a kortárs festészetben, másrészt apró, hétköznapinak tűnő dolgokban. Például A létramotívum szakralitása és az ugróiskola című esszéjében.
A létra minden háztartás elemi tartozéka. Miközben felmászunk rá, és leemeljük a befőttet a stelázsiról, vagy a könyvet a könyvespolcról, gondolunk-e arra, hogy a létrát már a legősibb időben is  az eget a földdel összekötő szimbólumként ismerték?
Az egyiptomi hitvilág Nut égistennőt minden földi lény szülőanyjának tartotta, egy piramisszöveg szerint egyik neve is »létrá«-t jelent, és a Tejutat testesítette meg. (…)
A Bábel tornya középkori ábrázolásain Isten áll a létra vagy a torony tetején, tehát ő a végcél, őt akarja az ember elbizakodottságában túlszárnyalni. (…) Egy 12. századi ikonon Jézus áll a létra tetején, és segíti föl az embereket, máshol Jézus és Mária emeli az égbe a létrára fektetett szerzetest. (…)
De mi köze van a létrának az ugróiskolához? Egy középkori angol templom »ugróiskoláján« a templom alaprajzú forma alján a Föld, tetején az Ég felirat olvasható, fölül a Mennyország és a Pokol betűjelzései. A témára rákeresve sok analógiát találtam a legkülönbözőbb népcsoportoknál. Eszerint a létramotívum nemcsak függőlegesen jelenhet meg, hanem ez a mai napig közkedvelt szabadtéri gyermekjáték, amit a világ minden részén ismernek, szintén őrzi az ősi létraszimbólumot. A gyerekek nem is tudják, hogy saját, nehézségekkel, próbákkal terhelt életútjuk végigjárására készíti fel őket a játék, ahogy hajdan a zarándokok a templom kövezetén járták végig – sokszor térden csúszva – az ugróiskola ősét.
A témák sokszínűsége mellett erénye a kötetnek a rövidség és az olvasmányosság. Az írások többsége a tartalmas mondanivalót, komoly szakmai kérdést is könnyedén, közérthetően tárgyalja, ami a vérbeli esszé védjegye. A műfajban járatos műélvezőnek nem okoz csalódást, mindazoknak pedig, akik most fedezik fel az irodalom, művészet, filozófia és tudomány határmezsgyéin kószáló értekezést, kitűnő kedvcsináló a további szellemi barangoláshoz.
Mire jó hát az esszé? A kérdést fölvető, igényes kis gyűjtemény maga a válasz: az olvasóknak – s minden bizonnyal a szerzőknek is – épülésére s gyönyörűségére.

(Irodalmi Jelen, 2016/6.)

 

KASÓ TIBOR

Dunaújváros, 1963. Dalszerző.

Diákkorában kezdett gitározni és énekelni. 1981 óta a Dunaferrben dolgozik. Főleg kortárs magyar költők verseit zenésíti meg és adja elő. Verseket is ír. Kasó Orsolya Európa-bajnok vízilabdázó édesapja.

Művei az Üveghegy Kiadónál:

Keresztút (dalkoszorú, CD, 2015)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás