2020 első (jubileumi) könyve

Nem úgy terveztük, hogy az első 2020-as kiadványunk május második felében jön ki a nyomdából, de a járványhelyzet miatt mégis így alakult. Legutóbb Székely Ferenc Aranypénz című interjúkötetét jelentettük meg, még karácsony előtt. Ezt most egy újabb Székely Ferenc-kötet követi, erdélyi szerzőnk jubileumi, 10. kiadványa az Üveghegy Kiadónál: a Vadasd és vidéke című monografikus igényű néprajzi tanulmánykötet. Székely Ferencnek köszönjük 2014 óta tartó bizalmát, olvasóinkat pedig kérjük, az immár országszerte nyitva tartó könyvesbolt-hálózatok üzleteiben (is) tartsák be a biztonsági előírásokat: viseljenek maszkot, tartsák be a másfél méteres védőtávolságot, és ha leveszik a polcról bármelyik kiadványunkat, lehetőség szerint ne tegyék vissza, hanem fáradjanak vele egyenesen a pénztárhoz.

Székely Ferenc: Vadasd és vidéke

Székely Ferenc: Vadasd és vidéke (néprajzi tanulmányok)

Borítóterv: Donáth Nagy György
Oldalszám: 280
Kiadás éve: 2020
ISBN 9786155359828
Kedvezményes ár: 3500 helyett 2625 Ft.


Székely Ferenc egy erdélyi település és környéke teljes körű néprajzi leírására vállalkozott. Könyvében tudományos igénnyel, de olvasmányos stílusban bontakozik ki a közösség társadalmi élete, kulturális öröksége, évszázadok távlatából eredő hagyományrendszere. A kötet dokumentációs értékét a szöveget illusztráló fotók és rajzok is erősítik.

Tóth Károly Gábor

Salgótarján, 1961. Költő, zenész, tanár.

A Testnevelési Főiskolán végzett testnevelő tanárként, 1985-ben. Középiskolában tanít, emellett aktív zenész: verseket zenésít meg és ad elő, gyerekeknek tart zenés foglalkozásokat. Gyerekverseket is publikál.

Művei az Üveghegy Kiadónál:
Tatu tinta (gyerekversek, 2019)

N. Fodor Iza

Csorna, 1978. Költő, pedagógus.

A Nyugat-Magyarországi Egyetemen tanult, dolgozott tanítóként és óvónőként is. Pedagógiai és szülői tapasztalatai ösztönözték gyerekversek írására.

Művei az Üveghegy Kiadónál:
Szeplős nyár (gyerekversek, 2019)

Ködöböcz Gábor: Bozók Ferenc: Magyar költők Jézusa

Bozók Ferenc az emberiség nem túl nagyszámú szabadcsapatából, az elhívás útján járó hűségesek fajtájából való, aki saját növéstervére figyelve egy pillanatra sem feledkezik meg az Assisi Szent Ferencre és Dsida Jenőre valló életszépségről és életörömről, illetve a mindezek foglalatát adó életszentségről.
Minden egyes írói, költői megszólalásában a dolgok, jelenségek és emberi minőségek evangéliumi esztétika jegyében történő megérintése és néven nevezése történik. Jól tudván és mélyen átélvén – verseiben és esszéiben szubjektív hitelességgel és hiteles szubjektivitással átlényegítvén – a Reményik Sándortól ismerős gondolatot: „Istenben az ember sír fel, emberben örül az Isten”.
A mostanival együtt tizenhárom kötetet jegyző Bozók Ferenc magyar, történelem és teológus szakos tanár, piarista szerzetes. Tanári pályáját Gyöngyöspatán kezdte, majd tanított a piarista rend kecskeméti, gödi, váci és mosonmagyaróvári iskoláiban. 2011 óta felszentelt pap. Verseivel és esszéivel sokak megbecsülését vívta ki az utóbbi másfél évtizedben.
Már első könyve (Szélkutya, 2007) is jelezte, hogy a költőként Isten áldotta tehetségű Bozók Ferenc az esszé műfaját is magas szinten műveli. Rejtett összefüggésekre fogékony, eredeti látásmódja, etikai érzékenysége és nagy műveltséganyagot mozgósító, tág horizontú szemlélete arra predesztinálja őt, hogy a kultúrhistóriai hagyománynak, s ezen belül evangélium és esztétikum érintkezésének izgalmasan újszerű olvasatát adja. Elegáns és élvezetes stílusú, mindig unikumszámba menő gondolatkísérleteit spirituális emelkedettséggel társuló, határozott világkép és az emberi létezés minőségéért érzett írástudói felelősség határozza meg.
A Véghelyi Balázs vezette, százhalombattai Üveghegy Kiadónál idén megjelent Magyar költők Jézusa harminchárom Jézus-verssel és rájuk vonatkozó reflexióval, ha úgy tetszik: az értékteremtő magány kontemplációjában kigyöngyözött kiseszszével tiszteleg a második isteni személy 33 köztünk töltött földi esztendejének. Miként a szerző előszavában olvashatjuk: „Vágytam felmutatni, hogy a magyar költők egy profánnak mondott évszázadban is milyen gyengéd szeretettel idézgették, hívták elő verseikben Jézus alakját”.
Bozók Ferenc – minden költőtől csak egy, a kötetkompozíció rendjébe és koncepciójába leginkább beleillő verset választva – az egymás mellé illesztett mozaikok árnyalatos gazdagságával úgy mutatja föl az Istenember egzakt módon soha meg nem ragadható alakját, hogy a versekhez társított tízmondatnyi meditációiban – lélekteljesen szakszerű és szakszerűen lélekteljes formában – összetéveszthetetlenül egyéni Jézus-élményét, illetve Jézus-képét is elénk tárja. Ha nem lenne ráírva a könyvre a szerző neve, jó eséllyel akkor is kitalálnánk, hogy ezeket a briliáns eszmélkedéseket, tűnődéseket kizárólag csak Bozók Ferenc írhatta.
A rendkívüli fegyelmezettséggel és körültekintéssel egyberostált Jézus-versek vonulata alfabetikus sorrendben halad Adytól, Áprilytól, Babitstól, Baka Istvántól Csorba Győzőn, Dsida Jenőn, Gárdonyi Gézán, József Attilán, Juhász Gyulán és Kassák Lajoson át egészen Nagy Lászlóig, Nemes Nagy Ágnesig, Pilinszky Jánosig, Utassy Józsefig, Weöres Sándorig. A kötet szerzőjének indíttatásáról és motivációjáról beszédesen árulkodik az előszó műhelytitkokba is beavató vallomása: „Czigány György lírai, meditatív hangú tízmondatos elmélkedéseinek fegyelme és sűrítési ereje inspirált, adta erre az ötletet, valamint a meditációs szövegek arányosítására való törekvés. Számos verset fájó szívvel és talán túlzott szigorral rostáltam ki a kötetből. Lehet, hogy ha tíz év múlva állítanék össze kedvenc Jézus-verseket, az a lista már jelentősen különbözne az idei, 2019-es válogatásomtól”.
Bozók Ferenc dicséretére legyen mondva, hogy mindenféle önkorlátozás és redukáltság dacára a szépen kikerekedő kötet mégiscsak a teljesség, a szemléleti világegész benyomását kelti. Ezúttal is arról győzvén meg a szeretetteljes elmélyültséggel és kellő alázattal közelítő olvasót, hogy a mennyiségileg viszonylag kevés a művészi-emberi minőség tekintetében olykor hihetetlenül sok és súlyos tud lenni.
A Magyar költők Jézusa című kötet legfőbb erényét és Bozók Ferenc legnagyobb érdemét abban látom, hogy a szeretetmisztikát a tudásmisztikával képes ötvözni. Ez a komplex élmény- és érzékenységformákat, magasságszférákat és mélységperspektívákat vegyítő szemlélet világító lámpásként jelzi az utat az unio misztika, illetve az alázat misztikája felé.
Az Istenre, a Jézus-követő magatartásra való ráutaltságot és az evangéliummal folytatott párbeszédet hangsúlyosan tematizáló kötetkompozíció egyik fontos tanulsága talán az lehet, hogy – a Sátánnal, ha úgy tetszik a létrontás és létabszurditás erőivel harcolva – méltó és üdvös, ha félelmet és fondorkodást feledve fordulunk a Fennvalóhoz. Amint azt a virtuóz módon megformált kötet egésze is sugározza, a kreatúratudat tisztasága és a teljes odaadottságot feltételező lélekteljes ima nélkül Istennek tetsző élet aligha képzelhető el.
Ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a legszebb imádság mégiscsak az igaz élet. A kötetben olvasható versek és reflexiók ehhez nyújthatnak számunkra felbecsülhetetlen értékű ösztönzést és bátorítást.

(Agria, 2020/1.)

Facebook

Facebook oldalunkon a következő hetekben néhány naponta közzéteszünk olyan verseket, rövid prózákat, zenedarabokat, amelyek a mi gondozásunkban jelentek meg. Reméljük, ezzel is hozzá tudunk járulni a kényszerűségből otthon töltött órák tartalmas eltöltéséhez.
Kövessék és – ha tetszik – kedveljék is az oldalt:
https://www.facebook.com/uveghegy.kiado/

Járványhelyzet

Kedves Olvasóink és Szerzőink!

Március 28-ától a járvány végéig Magyarországon minden könyvesbolt bezár. A döntéssel – bár vállalkozásként bennünket is súlyosan érint – csak egyetérteni tudunk. Szellemi táplálékra azonban a következő hetekben (hónapokban…) is szüksége lehet azoknak, akik a hétköznapokban sem nélkülözik a könyvek által nyújtott érzelmi, gondolati, szórakoztató élményeket. Terjesztő partnereink online megrendeléseket továbbra is teljesítenek. Könyveink jelentős részét megtalálják ezekben a webáruházakban:

www.libri.hu
www.bookline.hu
www.lira.hu
www.alexandra.hu
www.kello.hu

Kérjük, lehetőség szerint ezekről a felületekről rendeljenek. Ha valamely, a fenti kínálatokban nem szereplő kiadványunkhoz szeretnének hozzájutni, ebben az esetben természetesen közvetlenül a kiadótól is rendelhetnek.

Tájékoztatjuk továbbá (leendő) szerzőinket, hogy a 2020. június 4-étől 8-áig meghirdetett 91. Ünnepi Könyvhét későbbi időpontban lesz megrendezve. Az elfogadott kéziratokat – nyomdai kapacitás függvényében – igyekszünk minél hamarabb megjelentetni, és további színvonalas kéziratokat is örömmel fogadunk.

Vigyázzon mindenki magára, vigyázzunk egymásra!

Gáspár Sándor: Székely Ferenc aranypénzei

(Székely Ferenc: Aranypénz)

Tudjuk, hogy gazdagok vagyunk, de valójában nem nagyon hisszük. Most meggyőződhetünk róla, hiszen csak úgy, könnyedén, a naptárt átlapozva ki lehetett jelölni e kötet tíz hősét – a tizenegyedik, a riporter, ugye, adva vagyon. Székely Ferenc maga választotta kötelességként, hogy felmutat néhányat azok közül az értékes életművek közül, amelyek körünkben születtek-születnek, amelyeket hellyel-közzel számon is tartunk, de amelyek örömmel és bámulattal töltenek el, ha közelebbről is megismerkedünk velük.
Születésnapi beszélgetésekben udvariasak szoktunk lenni, olyasmit igyekszünk mondani, ami örömöt szerez az ünnepeltnek. Ráadásul most egy könyvet köszöntünk, ugyan nem a születésnapján, bár mi más lenne a könyvbemutató, mint születésnapi köszöntő? Vegyük számba az értékeit, csemegézzük az ínyencségeit, örvendjünk olykor pusztán a ténynek is, hogy van.
Székely Ferenc interjúiból viszont nem az ünneplés köszön vissza, bár nem is az önvizsgálatot, önmarcangoló elemzést kapjuk. De hát ez nem is volt, nem is lehetett célja. Tíz olyan interjút olvashatunk, amelyek tíz életművet hoznak közel, tíz olyan emberrel ismerkedünk meg, akiket szűkebb-tágabb környezetük méltán tisztel.
Összességében a közelmúlttal ismerkedünk mégis, pontosabban azzal a múlttal, amely e riportkötet hőseinek az életét formázta. Sokuk küszködött gyerekkorában azzal a bélyeggel, amit a hatalom sütött reájuk, méltatlanul, hiszen nemcsak ők, a gyerekek nem voltak hibásak-bűnösek, de még a szüleik, nagyszüleik sem, mert valójában a fennhangon hirdetett elvek szerint sem lettek volna azok. Farkas Árpád ki is mondja, „máig abból a sértésből élek”– hiszen azt az igazságtalanságot csak úgy lehet meghaladni, ha pusztító energiáját jóra fordíthatom. Annak idején nekem is sebet ütött a lelkembe, amikor hallottam a tanító néniket tanakodni, hogy ki lehetne osztagelnök – vagyis pionírparancsnok. Jó tanuló, ügyes, kedves, akire hallgatnak is a többiek… Hát Enikő! – de nem, ő nem lehet, mert az apja… orvos. Ma már tudom, akkor az osztályharc elvének torz alkalmazásával találkoztam, de akkor csak az igazságtalanságot éreztem meg ebben az okfejtésben. Ehhez hasonló terhet, sérelmet, lélekölő súlyt többen is említettek e kötetben.
Székely Ferenc nem süllyed bele ezeknek a mély sebeknek a faggatásába, hiszen kivétel nélkül mindegyik hőse életművével, sok évtizedes munkásságával bizonyította is az akkori sérelmek jogtalanságát, és későbbi munkásságuk messze nagyobb terjedelmet igényel. De nem is kerülhette ki a felidézésüket, hiszen az akkori idők meghatározó hulláma volt, és ezek az interjúk, 65-70-75-80. születésnap összegezéseiként ugyan egyéni sorsokat, személyes alkotásokat hoznak közel, de együtt azokat az éveket elevenítik föl, amelyek markában fölserdültek azok az emberek, akik előtt most már tisztelettel hajtunk fejet.
Az interjú az együttműködés műfaja, a kérdések olykor fölöslegesek is, de a riporterre szükség van, amikor újabb irányba tereli a beszélgetést, hogy újabb és újabb oldaláról is megismerjük azt, akit e beszélgetés révén a figyelmünkbe ajánl. Viszont a riporter dönti el, hogy miről kérdez, és ha tudja, vagy ha nincs honnan tudnia, de ráérez, hogy miről kérdezve kap fontos információt, akkor olvastatja magát az interjú, nem ugrunk át a következő kérdésre, miként az Aranypénz lapjain is. Úgy érezhetjük, hogy néma harmadikként, szájtátva vehetünk részt a beszélgetésben, amikor azt halljuk, hogy persze kiadtuk Wass Albert műveit, de sokkal inkább az Erdélyi Helikon többi alkotóját kellene, kellett volna – és a lista láttán csökken is hitetlenkedésünk, hogy az ezredforduló legnépszerűbb írója ellen szólna a szerkesztő. De hát olyan alkotók jelenlétét hiányolja, akiknek a neve említése is meggyőz bennünket, hogy valóban szükségesek lennének és ezt pótolni kellene.
Csodálom a bibliográfust megszégyenítő adathalmazt, amelyeket kötetekről, színi előadásokról beépít az interjúkba. Persze, ne feledjük, hogy amikor nem az Erdőszentgyörgyi Figyelőt szerkesztette és nem interjút készített Székely Ferenc – immár csaknem tíz ilyen kötete jelent meg –, akkor könyvtárosként találkozhattunk vele, tehát a könyvtáros besegített a riporternek, és jól tette, mert nyilván hinnünk kell a kérdésre adott válasznak, de mennyivel megnyugtatóbb, ha bizonyítékot is kapunk – ez pedig elsősorban a riporter érdeme.
Az erdélyi humán értelmiségiek vázlatos körképének is tekinthetjük ezt az interjúkötetet, amelynek látszólagos szerkesztői konkrétuma a kerek születési évforduló. Mondom, látszólagos, mert úgy érzem, valójában az alkotó embert kereste, és a születésnap, a kerek évforduló az az ürügy, amely eseménnyé emeli az alkalmat. Van a könyvben néprajzkutató, költő, könyvtáros, újságíró, képzőművész és színész. Székely Ferenc jó gazdaként sorra megkérdezi beszélgetőtársait, hogy dolgoznak-e az összegezésen, emlékeik leírásán. A válasz szerint többnyire nem. De Székely Ferenc fontosnak tartja ezt az összegezést, nemcsak tanulságos, de hasznos is lehet az utókor, pontosabban a jövő számára.
Hadd gratuláljak Székely Ferencnek már most, mert fontos tégla ez a kötet az erdélyi magyar művelődés falában, és ennek révén az erdélyi művelődés és a magyar művelődés falában is. Életútinterjúk, de nem egyformák. Mindegyik életnek és ennek megfelelően mindegyik interjúnak is a belső erővonalai mentén másképpen kellett kibontakoznia. Balázs Lajosnál a kutatásaiban megjelenő új szemlélet, Farkas Árpádnál a hétköznapi beszéd lírai magassága és közérthető metaforái ragadnak magukkal, Kilyén Ilkánál a színész őszintesége, Székely-Benczédi Endrénél a törekvés, hogy belső tüzét összhangba hozza a körülményeivel, családjával, Székely Szabó Zoltánnál a sérelmet békévé oldó humor és irónia ragad magával, ahogyan saját példájával bizonyítja, hogy a világ kétesélyes – vagy tehetséges voltam, vagy a felvételiztető bizottság volt tehetségtelen. Aki személyesen ismeri ezeket az alkotókat, akkor is rájuk ismerne az interjúkban, ha nem segítenék az adatok, de aki most, az interjú révén ismerkedik velük, érezheti, hogy ezek az emberek éppen ilyenek.
Természetesen fölvethető a kérdés, hogy milyen élmény vagy milyen megfontolás révén gyűjti ezeket az interjúkat Székely Ferenc, amelyek a száraz lexikoncikkek adatait is lüktető szövegként tárják elénk, és amelyek révén sok mindenről kiderül, hogy elmúlt, de mégis megőrzendő, megbecsülendő érték. Erre a kérdésre viszont alkalomadtán válaszoljon Székely Ferenc. Én a magam részéről örvendek, hogy készíti ezeket az interjúköteteket, és biztatom, hogy folytassa.

(Népújság, 2020. március 20.)

Cs. Nagy Ibolya: Aranypénz

Székely Ferenc Aranypénz című, immáron nyolcadik beszélgetőkönyve a publicisztikai műfaj szigorúbb szabályait követve, de sajátos hangulatú „beszédekben” jeleníti meg a közös meditációk eredményét.
Az erdőszentgyörgyi városi lap szerkesztője, írója, néprajzi kutató ezúttal tíz neves erdélyi személyiséget szólít meg, gyakorta villantva föl e kérdés-felelet játékban a beszélgetőtárssal közös élményeket, hiszen a társalgás alanyát sokszor személyes, baráti köréhez is tartozónak tudhatja. A beszélgetések oka, ürügye többnyire ebben a könyvben is egy-egy jeles, születésnapi forduló (egy kötet van a nyolc könyv között, az első, amelyben egy néprajzi tájegység, Sóvidék alakjait faggatta). Érzékelhetően jól ismeri partnerei életútját, tevékenységét, de ha szükséges, kérdései mögött védjegy a forráskutatás pontossága is. Törekszik arra, hogy az életutak legizgalmasabb, legfontosabb stációit derítse föl, kérdéseivel vissza-visszatér homályban hagyott problémákra, az alkotói pályák sikereit, eredményeit a partner szerénysége ellenében sem hagyja említetlenül. Sikerekről és eredményekről beszéltet, de a hozzájuk vezető út, a magyar nemzetiséghez tartozás miatti kényszerkitérőiről, a politikai satuk közé szorítottság keserveiről is szót ejt, ejtet. A most megfaggatott tíz személyiség az erdélyi magyar humán értelmiség kiemelkedő alakja, művészek, kutatók, íróemberek: s szinte egy sincs közöttük, aki ne szembesült volna életútja, pályája során valamilyen nemzetiségi diszkriminációval, ne érte volna, csupán magyar volta miatt, az anyanyelvi kultúra, a közösségi jogok védelme miatt személyes trauma.
S hogy ki a tíz személyiség? Például a 80 éves Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi oktató (Én az ásót választottam), akin hosszú évekig sötétlett az apa kulák stigmája, s bonyolult iskolai évek és helyszínek után csak a bukaresti román szak maradt számára. Majd, mintha valami jóvátételi gesztus volna, lehetőségek garmadája. Azután megveti a lábát Csíkszentdomokoson, s a falu szokásrendjéről, a paraszti élet sorsfordulóiról, a magyarság „tekervényes, ám sorsdöntő- és mentő felemelkedésnek múltjáról, jelenéről” könyvek sokaságát írja meg. Vagy Deé Nagy Anikó bibliográfus (Vásárhelyi csillagok), a marosvásárhelyi Teleki Téka kutatója, akit a magyar orvosi szakra nem engedett a rendszer, ám akit épp e kudarc vezetett 1964-ben, már a magyar „mellékszak” elvégzését követően, a könyvtárba, s lett Teleki Sámuel életének sokkönyves kutatója. A kortárs magyar irodalom, líra reprezentánsa, Farkas Árpád, 75. születésnapja alkalmából társalog Székely Ferenccel (Átvágva tűzön és havon): gyermekkorról, szülőföldről, nagyszülői, apai konokságról s annak egzisztenciális következményeiről, a kolozsvári, egyetemi évekről, ifjú költők seregléséről, a sepsiszentgyörgyi lapalapítás, a sok évtizedes szerkesztés öröméről és buktatóiról, s nem arra „büszke”, hogy angolra, németre is fordítják a verseit, hanem arra: „azokat a darabokat válogatják tőlem, amelyek itt, környezetünk atmoszférájában fogantak, nem az olyan jellegű verseket, amelyeket a világ bármely táján meg lehet írni, hanem olyanokat, amelyek magukban hordozzák egy tájegység jellegét, mondjam úgy: fűszerillatát.” Horváth István magyarózdi költő, néprajzkutató lánya, a 87 esztendős, többkötetes újságíró Horváth Arany szeretettel mesél a költő apáról, a szülőföldjéről, falujáról, s arról a máig homályos autóbalesetről, amely egy járdaszélen halálba lökte az édesapját. (Szervusz, hazajöttem!) Írók, a szellem emberei között nőtt fel, a kisebbségi közösség iránti vonzalma rendíthetetlen, cikkei a Székelyföld nemzetiségi látleleteként is olvashatók. Kilyén Ilka (Versbe oltott lélekkel) színészi, pódium-előadói, énekesi munkájáról, szerepekről mesél, többek között a magyar színészként kapott temesvári, román színházi lehetőségről, meg a későbbi évek csángó, cigány, mezőségi folklór-összeállításairól, József Attila- és Sütő András-estekről, a népköltészet „figyelmeztetéséről”: „őrizd a nyelved, vallásod, kultúrád”.
A hetven­esztendős költő, szerkesztő, Kristó Tibor (A magányos lovas) falumonográfiát írt szülőfalujáról, Csíkszentimréről, ahonnan, már gyermekkorában, az apa politikai „összetűzései” miatt távolabbra, egy csíksomlyói vizes-penészes pince­lakásba kényszerültek. Törvényszerűnek tetszett, hogy nem jutott be a kolozsvári egyetem magyar szakára, vitték katonának, majd jött az álláskeresés, a csíkszeredai múzeum, ahol restaurátori képzést is kaphatott, régészkedett, gyűjtött, s 1981-től a Hargita című laphoz került, újságíró lett. És költő, aki azért csíki néprajzi gyűjtéseit is kötetbe mentette, több riportkötetet is jegyez. Egy élet Erdély irodalmáért a címe a beszélgetésnek Kuti Mártával, aki szerkesztő, tipográfus, publicista egy személyben, s akinek, mint mondja, az Erdélyi Helikonról írott korai tanulmánya, a kutatás egész életét, „irodalomhoz, a magyarsághoz, a transzilvanizmushoz való” viszonyát meghatározta. Nyelvi lektora, tipográfusa, szerkesztője, válogatója volt szépirodalmi, önéletrajzi könyveknek, számos helikonista kötetének is, folyóiratbeli írásoknak évtizedeken át. Intelme megszívlelendő: „Igen, jó lenne, ha nemcsak Wass Albertre fókuszálna a magyarság, hanem azokra az írókra is, akik tevőlegesen is részt vettek abban, hogy megmaradjon az erdélyi irodalom, a magyar kultúra a tájainkon”. A kötet képzőművész személyisége, a 88 éves Soó-Zöld Margit, harminc éven át a kolozsvári Napsugár című gyermeklap grafikusa, legkedvesebb festői témája az erdélyi táj és a felhő, s akinek emlékeiben a régi Kolozsvár él, az új már idegen számára. Székely-Benczédi Endre költő (Pillangó a homlokomon) matematikatanárként kezdte pályafutását. Azután a rendőri vegzálások, kéziratelkobzások miatt sokáig elkerülte a poézis kies tereit, első kötete csak 2007-ben jelent meg.
A hetvenéves Székely-Szabó Zoltán a kötet másik színművész „alanya” (Szempontok). „Imádni valóan könnyelmű” édesapja sportosztályba felvételiztette, de érettségi után azonnal fölvették a marosvásárhelyi színművészeti intézetbe, ahol felváltva tartották tehetségesnek és tehetségtelennek, tehát három év után angol–magyar szakra ment Kolozsvárra. Tanárkodott Kézdikőváron, majd újabb felvételi jött a színi karra, s végre színház, a sepsiszentgyörgyi: a kor kultúrpolitikájának minden „vizionálásával”, bemutatókat akadályozó politikai agresszivitásával. „Tamási Boldog nyárfalevelét már a próbák idején elfújta a szél; Sütő András Pompás Gedeonját 107 próbával, ötszöri nekifutásra engedték bemutatnunk; Csurka István Házmestersiratójának életerős előadását kevés idő múltán sirattatták el velünk; a hétfő estén kezdendő magyarországi turnénkat péntek délben fújták le, a telefonközpontban kikapcsolták a külföldi vonalakat.” Sajátos kanyar a pályán: Bécsbe emigrál, taxisofőr lesz. Meg a bécsi Európa-Club tagja, szervezője, 65 alkalommal hívott meg otthoni társulatokat, előadókat. Nyugdíjazása után hazatért Vásárhelyre. Mert „Honvágyam?
Kivakarhatatlan, mint a mélytetoválás. De illúziómentes!”
Az élet rendje: egy lassan „behajózó” korosztály alakjaival beszélget Székely Ferenc, s e gazdag, olvasmányos, izgalmas könyv kultúrtörténeti kuriózumok, ínyencségek, most már feledésre nem ítélhető tárhelye. Emberi sorsok tablója is, okulásul a jövendő számára.

(Háromszék, 2020. február 22.)

MKKE

Évek óta gondolkodtunk rajta, végül tavaly év végén beadtuk tagfelvételi kérelmünket a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének. A jogelődjein keresztül 1795 óta működő szervezet a könyves szakma legjelentősebb grémiuma, érdekvédelmi szövetsége, egyebek mellett az Ünnepi Könyvhét és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szervezője. A január 21-én megtartott taggyűlésen a jelenlévők egyhangúlag igennel szavaztak tagságunkra. Köszönjük a bizalmat.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás