Székely Ferenc: A sas visszatér

Székely Ferenc: A sas visszatér (interjúk)

Borítóterv: Donáth Nagy György
Oldalszám: 146
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359668
Kedvezményes ár: 2200 helyett 1650 Ft.


Székely Ferenc legújabb interjúkötetében ezúttal a 2018-ban kerek születésnapjukat ünneplő erdélyi írókat, képzőművészeket, a közösségért sokat tevő értelmiségieket faggatja életükről, pályájukról, emberi és művészi hitvallásukról. Az idei megszólítottak: Baricz Lajos plébános-költő, Beder Tibor földrajztanár-világutazó, Böjte Lídia magyartanár, Ferencz Imre költő-szerkesztő, Fülöp Kálmán költő, Koszta Gabriella színművész-műfordító, Kozma Mária író, Molnos Ferenc költő-festőművész, Sz. Kovács Géza képzőművész.

Tóth Sándor: Elfelejtett harmóniák

Tóth Sándor: Elfelejtett harmóniák (versek és műfordítások)

Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Oldalszám: 134
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359644
Kedvezményes ár: 2200 helyett 1650 Ft.


A József Attila-díjas költő tántoríthatatlanul ragaszkodik a líra örök témáihoz: Istenhez, természethez, szerelemhez, hazához. Költészete nem maradi, csak hagyományos. Versei a 21. századi emberhez szólnak: mai szavakkal, a nagy elődök szellemében. A kötet második felében a hasonló szellemiségű szlovák költő, Milan Rúfus verseiből olvashatunk egy kisebb csokrot. Lapozzunk bele Tóth Sándor versgyűjteményébe, és fedezzük fel újra az elfeledett harmóniákat.

Tumpek Zoltán: Sorsdöntő találkozás

Tumpek Zoltán: Sorsdöntő találkozás (tanulmány)

Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Oldalszám: 44
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359651
Kedvezményes ár: 1300 helyett 975 Ft.


Szerencsés és ritka az az ember, aki élete során rátalál egy csiszolatlan gyémántra. Ezt a gyémántot formálhatja és alakíthatja, hogy a későbbiekben kiteljesedjen az emberiség örömére. Sokszor elég egy apró részlet, amiből már megállapítható, hogy érdemes-e foglalkozni vele. “Jókor kell lenni jó helyen!”, szól a mondás. Lieb Miska, a szegény asztaloslegény, valamint az ő kivételes rajztehetségét felfedező Szamossy Elek festőművész éppen így járt. Miska volt a “csiszolatlan gyémánt”, Szamossy mester pedig a “megtalálója” és ez a két ember valahogy szerencsésen találkozott…

Tumpek Anikó: Lélekfátyol

Tumpek Anikó: Lélekfátyol (novellák)

A borítón és a kötetben a szerző fotói láthatók.
Oldalszám: 46
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359637
Kedvezményes ár: 1500 helyett 1125 Ft.


Tumpek Anikó négyperces novellái emberi kapcsolatok színes rajzolatai. A kötet különös atmoszférájú történeteit a szerző saját fotói illusztrálják.

Székely Ferenc: Tegye szerdára!

Székely Ferenc: Tegye szerdára! (anekdoták)

Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Oldalszám: 118
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359620
Kedvezményes ár: 2400 helyett 1800 Ft.


Székely Ferenc jelen kötete erdélyi történeteket és irodalmi anekdotákat tartalmaz. A történeteket ő maga gyűjtötte – vagy éppen élte át. Az eseteket az elmúlt évtizedekből örökíti tovább az emlékezet, tehát nemcsak a gyűjtemény mondható frissnek, hanem – történelmi és néprajzi távlatokban mérve – a történetek többsége is. Széles keresztmetszetet ad arról, hogyan éltek és derültek a magyarok a huszadik század második felétől Erdélyben. Helyzet- és jellemkomikummal, ártatlan elszólással és vaskos tréfával egyaránt találkozhatunk a kötetben, amelynek második, rövidebb fejezete irodalmi anekdotákat tesz közkinccsé.

Werner Nikolett: Leo Gekkó és a Padló világ

Werner Nikolett: Leo Gekkó és a Padló világ (mese)

Borítóterv és illusztrációk: Fülöp Orsolya
Oldalszám: 32
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359606
Kedvezményes ár: 2300 helyett 1725 Ft.

A kiadvány megjelenését Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.


Történetünk főszereplője Leo névre hallgat. Így nevezte el gazdája a kis gekkót, aki egy terráriumban éli szokványos életét. Egy este azonban felülkerekedik benne a kalandvágy, és kimászik üveg-otthonából, hogy felfedezze a rejtélyes Padló világot. Különös lényekkel találkozik, akiknek furcsábbnál furcsább (de nekünk, embereknek nagyon is ismerős) szokásaik vannak. Hogy kik ezek a lények és milyen kalandokat él át közöttük Leo Gekkó? Megtudhatod, ha elolvasod ezt a könyvet.

Fazekas István: A pillanat érkezése

Fazekas István: A pillanat érkezése (monodráma)

Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Oldalszám: 24
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359613
Kedvezményes ár: 1200 helyett 900 Ft.


Pozsonyban, a képviselőház oszlopcsarnokában 1825. november 3-án gróf Széchenyi István egy zárt ajtó előtt áll. Ez az ajtó választja el a cselekvéstől. S ily módon ez az ajtó – mint valami titokzatos erő – akár elválaszthatja a nemzetet is a fejlődéstől. A történelem tényeit ismerjük: Széchenyi adománya alapozta meg a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét. Fazekas István monodrámája a legnagyobb magyar dilemmáját tárja elénk a történelmi pillanat érkezéséig.

Szabó Lona Valéria: Bohém Pipi és a Tollasok

Szabó Lona Valéria: Bohém Pipi és a Tollasok (mesék)

A borítón Bogó Krisztina grafikája látható.
Oldalszám: 54
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359583
Kedvezményes ár: 2600 helyett 1950 Ft.

A kiadvány megjelenését Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.


A történet-füzér egy védettséget élvező kert Madárparadicsomában játszódik. A rózsabokor árnyékában meghúzódó Bohém Pipit, a cseh cserépmadarat a Tollasok beavatják bizalmukba, így rajtuk keresztül megismerhetjük a madárközösség mindennapjait, félelmeiket és örömeiket, életük jelentős eseményeit. Bár a mesében szereplő madarak a fantázia teremtményei, a tölgyes valóságos, és a madarak alapvető tulajdonságaiban felfedezhetjük egy-egy madárfaj jellegzetességeit. Sőt némi humoros színezettel olykor még magunkra is ráismerhetünk.

István Fazekas: La notte di Pilato

István Fazekas: La notte di Pilato (dráma, olasz nyelven)

Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Fordította: Falussy Lilla
Oldalszám: 26
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359590
Kedvezményes ár: 1400 helyett 1050 Ft.


Fazekas István Pilátus éjszakája című egyfelvonásos drámájának olasz fordítását Falussy Lilla készítette el, a több színpadot is megjárt darab római bemutatója alkalmából.

Véghelyi Balázs: Üzenet érkezett

Véghelyi Balázs: Üzenet érkezett (versek)

Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Oldalszám: 136
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359538
Kedvezményes ár: 2600 helyett 1950 Ft.


Játékosság és mélység, örök fiatalos lendület és meglepő tapasztaltság, könnyed humor és metafizika, finom, mégis erőteljes lázadás és értékek őrzője, de leginkább markáns, ragyogó költői tehetség gazdag prózai termékenységgel is: Véghelyi Balázs eddigi pályája és munkássága. Öröm őt olvasni, öröm költészetében elmélyedni, öröm szeretni minden sorát, mert a talentum ezt érdemli. És külön öröm és elismerés azért, ami manapság nem könnyű, hogy eddig jól sáfárkodott lehetőségeivel. Jól válogatott az utak között, ezért is kiemelkedően értékes állomás ez a kötet.
(Kaiser László)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás