Tóth Sándor: Táj és lélek II.

Tóth Sándor: Táj és lélek II.

Tóth Sándor: Táj és lélek II. (esszék, DVD-melléklettel)
Borító: Balogh Ágnes Emese
Oldalszám: 350
Kiadás éve: 2017
ISBN 9786155359341
Kedvezményes ár: 2600 helyett 1950 Ft.

A kiadvány megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


A Táj és lélek című rádióműsorból második válogatását teszi közzé az Üveghegy Kiadó. Ahogy 2015-ben, ezúttal is egyszerre nyomtatott és hangzó formában. A műsorfolyam ötletgazdája, szerkesztője és műsorvezetője Tóth Sándor József Attila-díjas költő, műfordító, egyetemi tanár, a katolikus újságírás megkerülhetetlen egyénisége, aki a Magyar Katolikus Rádió hallgatóit 2004 óta kalauzolja Magyarország, a Kárpát-medence és Európa természeti és kulturális értékekben gazdag tájain. Kísérőül hív verssorokat és zenerészleteket is, hogy még átélhetőbbé tegye az isteni és az emberi teremtés csodáját. A kiadvány szellemi horizontja a bronzkori sírokat őrző Százhalombattától olasz tájakon át felvidéki várakig ível, ahol Balassi Bálint vívta élet-halál harcát a hazáért, miközben nem feledkezett meg az embernek szánt legnagyobb isteni adományról, a szerelemről sem. Táj és lélek, ember és természet, kultúra és történelem öröktől összeforrt egységét hirdeti ez a válogatás, barangolásra hívva igaz értékekre nyitott olvasóját, hallgatóját.
(Véghelyi Balázs)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás