Posts Tagged with Székely Ferenc

(Székely Ferenc: Csillagösvényen)

A fenti cím is elég ahhoz, hogy sok olvasónak eszébe jusson Székely Ferenc neve. Lapunkban is gyakran olvashatók egész oldalas interjúi, és beszélgetőkönyvei is évi rendszerességgel jelzik, a vadasdi néprajzi író, helytörténész, közíró, szerkesztő munkásságának egyik fő vonulatát jeles közéleti személyiségek, kerek születésnapot ünneplő alkotók bemutatására szánja. Kitartását, céltudatosságát dicséri, hogy egyfajta jubileumhoz is elérkezett. 2022 végén immár tizedik ilyen születésnapi kötete látott napvilágot. A Csillagösvényen, akárcsak az előző beszélgetőkönyvek, a százhalombattai Üveghegy Kiadó gondozásában jelent meg. Felismerve a sorozat jelentőségét, a magyarországi könyvműhely a kezdetektől felkarolta a kezdeményezést, a szerzőt ösztönözheti a tudat, hogy nem dolgozik az asztalfióknak. Bár aki Székely Ferencet ismeri, tudhatja, hogy ha nem lenne ez a lehetőség, akkor is találna valamilyen megoldást, hogy kultúraterjesztő programjának ezt a vetületét is eljuttassa a szélesebb közönséghez.
Születésnapokról, kerek évfordulókról lévén szó, hagynunk kell bevonni magunk a számok bűvöletébe. Székelynek eleve abban kell mozognia. Tudnia kell, hogy a szóban forgó vagy az éppen soron következő évben kinek lesz számottevőbb jubileuma, 70., 75., 80. stb. születésnapja, kit érdemes megkeresnie, felkérnie életútja, életműve felmutatására. Elképzelhető, hogy nem is csak egy-két esztendős távlatban állította össze a megszólítandók névsorát. De ez már az ő műhelytitka. Ami nyilvánvaló, hogy 2014-től, amikor az első ilyen kötete megjelent, még kilenc ilyen kiadványa született. Könyvenként tíz interjúalany, így száz megszólaltatott egyéniséggel számolhatunk. Nem akármilyen újságírói fegyvertény. Ezzel a tarsolyban már könnyebben felkérhető bárki is egy elmélyült, hosszú, vallomásos beszélgetésre, visszapillantásra. Persze a bárki nem akárki, az interjúkészítő nyilván tájékozódik, mérlegel, kinek a teljesítménye, életműve érdemes az ilyenszerű népszerűsítésre, és ki az, aki valamiképpen tájainkhoz is kapcsolódik, az itteni olvasók érdeklődését is kiemelten felkeltheti. Minden eddigi kötetéhez becserkészett „nagyvadakat” is, vannak jelentősebb közszereplők, kivételes fontosságú alkotó és művészemberek, természetesen olyan beszélgetőtársak is, akik így válhatnak ismertebbé. Egészében kiegyensúlyozottak ezek a könyvek, ne feledjük, dátumfüggő is, hogy mikor ki kerül sorra.
Menet közben módosult valamennyit a szerző elképzelése, igyekezett a lehetőségekhez, korlátokhoz is igazodni. A sorozatát elindító első kötet, A szülőföld ölében még a Beszélgetés tíz magyar íróval alcímet kapta. Utóbb a realitás változtatásra késztette. Nem csak tollforgatóknak tette fel kérdéseit, a művészetek más ágainak, a kultúra, a tudomány, az oktatás, az értelmiségi lét, az alkotás más terein jeleskedő kiválóságoknak is. Ilyen szempontból a legfrissebb beszélgetőkönyv az egyik legvátozatosabb. A Csillagösvényen textilművész (Bandi Kati), néptáncoktató (Fazakas János), helytörténész (Fekete Árpád), író (Gergely Tamás), zeneszerző (Hencz József), kerámiaművész (Józsa János), költő (Lőrincz József), meteorológus (Makkai Gergely), orgonaművész (Molnár Tünde), tanár (Németh János) élettörténetét, ars poeticáját kínálja föl az olvasóközönségnek. Bandi Kati, Makkai Gergely és Molnár Tünde Marosvásárhelyen, Fekete Árpád és Németh János Szovátán, Fazakas János Erdőcsinádon, Józsa János Korondon, Lőrincz József Székelyudvarhelyen, Gergely Tamás Stockholmban, Hencz József Szatmárnémetiben él. Mindannyiuk számára valamiképpen iránymutató és biztató égi jel a Csillagösvény. Ezt használta a címadásban a vadasdi interjúkészítő, ebből készített beszédes és hangulatos borítótervet Donáth Nagy György, akivel régi és sikeres a szerző együttműködése.
Önmagában persze a kötetcím kissé megtévesztő lehet. Nem legendáriumi, nem mondavilági jelenségek kapnak súlyt a megszólaltatottak önvallomásaiban, nagyon is konkrét, a szülőföld, a magyarság, az emberiség sorskérdéseihez szorosan kapcsolódó valóság rajzolódik ki a beszélgetésekből. Olyan élettörténetek, amelyek emberi, szakmai magatartásban, hozzáállásban, önmagukat kiteljesítő közösségszolgálatban és elkötelezettségben, nemzeti identitásban mutatnak sok hasonlóságot, azonosságot. A Csillagösvény maga a Székely himnusz és költője, Csanády Györgyről írt könyv révén merült fel a Lőrincz Józseffel készült interjúban. Egyébként mindenik alany életének egyedi eseményei, epizódjai teszik érdekessé a kiadványt. Az életinterjúként elképzelt dialógusok sajátossága, hogy nagy időszakokat ölelnek át, ez sajnos ritkán nyújt lehetőséget apróbb, de izgalmas, rendhagyó epizódok, történések kifuttatására, az alanyok megtorpanásait, töprengéseit, esetenként felmerült kételyeit érintő gondolatok felvetésére, ami még olvasmányosabbá tehetné a párbeszédeket. Talán ez lehet az az irány, amerre Székely Ferenc interjúkötetei sikerrel orientálódhatnak a továbbiakban.

(Népújság, 2023. február 10.)

(Széljegyzetek Székely Ferenc beszélgetőkönyveihez)

A hetven évet töltött Székely Ferenc jó évtizede kérdéseivel teremt tájainkon – és azokon túl – lelki közösséget.

Több indítéka is lehet ennek. Veleszületett tudásszomja? Szülötte földje értékvilágának gyökérnyomása? Az Anyám könnyű álmot ígér ösztönző hatása? Talán mindenik, együttvéve. Tény, hogy Sütő András katartikus szociográfiája a legfogékonyabb életkorban ébresztette fel íráskedvét. Hogyne ébresztette volna, hiszen Gyümölcsoltó Gergelyben az édesapjára ismerhetett. Így tudatosodtak benne is az idő eróziójának kitett mezőségi bölcsőhely „parancsai”, amelyek teljesítéséről a Pusztakamarás, Vadasd, Havad tárgyi és szellemi értékvilágáról írt nyolc munkája tanúskodik.
A Sütő-emlékidézés jegyében született Nyolcvan nyugtalan esztendő (2008) jelentette – közvetlenül az író halála után – azt a „fordulatot”, amellyel a szakkutatásnál tágasabb érdeklődést keltett. Fodor Sándor nyolcvanadik születésnapja (2007. dec. 7.) közeledtével ugyanis az az ötlete támadt, hogy Sütő nemzedéktársának megszólaltatásával tovább bővíthetné kor- és irodalomtörténeti ismereteinket. A Fodor-kötetek kolozsvári dedikáltatása közben lezajlott jóízű születésnapi beszélgetés aztán megjelent a Hargita Népében és a Népújságban egyaránt. Aminek az lett a következménye, hogy egy szép napon bekopogott hozzá a korondi Firtos Művelődési Egylet elnöke, a Hazanéző című sóvidéki folyóirat főszerkesztője, Ambrus Lajos barátunk, és egy 25 névből álló címlistát tett le az asztalára. Amivel voltaképpen a Hazanéző szerzőinek munkásságát ajánlotta figyelmébe.
A megmentett hűség több mint ezer példányban jelent meg 2012 karácsonyán. Közösségi léleképítésnek ez sem volt kevés, de akkor Székely Ferenc már úgy gondolta, hogy Erdély-méretűvé – valójában ennél tágasabbá – szélesíti a Sóvidéket. (Egy parajdi „fellépésen” ismertem meg például az Ausztráliában élő – a mostani kötetben szereplő – Józsa Erika könnyűzene-énekest, jóval azelőtt, hogy a bukaresti televízió magyar adása bemutatta volna a nagyközönségnek.)
Azóta Székely Ferenc minden karácsonykor egy-egy beszélgetőkönyvvel ajándékoz meg bennünket, mintegy családi körbe vonva azokat az írókat, művészeket, közéleti személyiségeket, akik történetesen kerek születésnapi évfordulójukhoz érkeztek. Hogy bensőséges körülmények között ünnepelhessük pályafutásuk értékteremtését – miközben persze önbecsülésünket is erősítjük ezzel.
Az Egyszer úgyis boldogok leszünk immár a tizedik abban a sorban, amelynek kezdetén A megmentett hűség áll. A tíz kötetben száztizenhat „ismeretlen ismerősünk” közelképével szembesülünk. (A száztizenhetedik maga a kérdező.) A tíz kötetből értelmiségi kataszterünk keresztmetszetére láthatunk, szellemi erőnlétünk mai állapotát mérlegelhetjük.
Már az előző kötet „fehér tornya” is azt jelezte, hogy vannak erőtartalékaink az „égbe nyúló kapaszkodók”-hoz. Jól érzékelte ezt „menet közben” Kántor Lajos, amikor az irodalomtörténész higgadtságával így fogalmazott: „A megkérdezettek nem annyira [élet]koruk, mint inkább foglalkozásuk, lakóhelyük szerint különböző világokat képviselnek – alkotó emberek lévén a saját világukat. Ez a saját világ azonban nem idegen a másikétól, mindenekelőtt azért nem, mert a magyar kultúra körén belül léteznek, teremtenek, kommunikálnak.”
A „saját világ” bensőséges bemutatása – a lehető legalkalmasabb időben kérdezni célirányosan – olyan készségeket és képességeket feltételez, amelyek összefüggnek a széles körű tájékozottsággal éppúgy, mint a személyiségjegyek bensőséges ismeretével. Az életinterjú „rabigáját” Székely Ferenc önként vette a nyakába. Ő az elmondhatója tehát, hogy miként sajátította el a műfaj – aligha tanítható – rejtett fortélyait. Az elébe „kerekedő” évfordulók alkalmával leginkább a munka közben megélt kudarctörténetei tanúskodnak erről. Szerencsénkre jobbára olyan személyiségekkel került kapcsolatba, akik közel engedték magukhoz az alkalom megkívánta kérdéseket. Mi több: megköszönték, hogy rájuk is gondolt valaki Vadasdról.
A közhiedelemmel ellentétben az interjú korántsem kötetlen, csapongó „kérdés–felelet”. Az életinterjú meg különösképpen nem. A beszélgetőtárs kiválasztása csak az érdeklődés irányultságát mutatja. A kérdezőnek egy kicsit írónak, egy kicsit festőnek, egy kicsit orvosnak vagy mérnöknek stb. kell lennie ahhoz, hogy kérdéseivel előhívja azokat a gondolatokat, amelyekre az életsorsán és pályafordulóin töprengésre késztetett személyiség addig maga sem gondolt. Mert úgy vagyunk ezzel a műfajjal, hogy a kérdések mögött mindig ott kell éreznünk a tények által megvilágított hátteret, illetve a személyiség belső világa kisugárzásának derengését. Így az életútfaggatások jóval túlmutathatnak a faggatózásokon. Márpedig az útvesztők érzékeltetése nélkül aligha érezhetnők hitelesnek a bemutatott életpályát vagy pályaszakaszt.
Egy kötetbemutatóhoz készült plakát portréi közül az egyik a Székely Ferencé. A találó grafikusi megoldást minden bizonnyal egy öninterjú sugallta. Ha nem is lenne benne az Őrhelyen gyújtott jeltüzekben, akkor is indokolt a jelenléte. Merthogy a Vadasdról – „egy pirinyó kis faluból” – szétküldött kérdések annak a világnak a szellemi horizontját tágítják, amely „világszerző” (Illyés Gyula) lakójával nem feledtette Benedek Elek száz évvel ezelőtti intelmét: „Csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza”.

(Népújság, 2022. január 8.)