BÖLÖNI DOMOKOS: Írók a szülőföld ölében

(Székely Ferenc: A szülőföld ölében. Beszélgetés tíz magyar íróval)

Második beszélgetőkönyvét adja közre Székely Ferenc. A szülőföld ölében című kis kötet előszavát Véghelyi Balázs költő jegyzi. A beszélgetőkönyvekről a hangfelvételek jutnak eszébe, “Bartók és Kodály fonográfjától a legmodernebb stúdiófelvételekig. (…) Minden ilyen könyv közös jellemzője a polifónia, vagyis a többszólamúság. Ahogy a zenében egyik szólam feltételezi a másikat, úgy feltételezi a kérdés a választ, illetve úgy feltételezi a kérdező a válaszolót, a válaszoló pedig a kérdezőt. Egyik ember a másikat. Székely Ferenc tíz beszélgetést nyújt elénk ebben a könyvben. Mind a tíz interjúalany író, mindegyikük mögött jelentős életmű áll, és mindegyik beszélgetés apropója egy kerek születésnap volt. A tíz író, szigorúan alfabetikus sorrendben: Czegő Zoltán, Csávossy György, Fodor Sándor, Jókai Anna, Király László, Lőrincz György, Nagy Miklós Kund, Ráduly János, Szász István Tas és Szávai Géza. Különböző alkatú szerzők. Különbözik a sorsuk, a lakóhelyük, az írásművészetük, a világképük. Ami közös nevezőre hozza őket, az leginkább Székely Ferenc személye és érdeklődése. De nem félek a nagy szavaktól sem: szeretete.”
A Mezőség szülötteként felcseperedett szerzőt a Kis-Küküllő mentére vezérelte sorsa. Munkahelye Erdőszentgyörgyhöz köti, lakhelye a közeli Vadasd. Ez a település azzal büszkélkedhet, hogy százhatvan éve ott született Jakab Ödön (Vadasd, 1854. július 26. – Budapest, 1931. március 5.) költő, író, drámaíró, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1924), aki kora irodalmának egyik legnépszerűbb alakja volt, népi-nemzeti irányú verseinek, prózai és színpadi műveinek köszönhetően a 19–20. század fordulójának legkedveltebb szerzői közé tartozott. És ott született Molnár Dénes (1947. július 22. – 2000. február 19.) grafikus, festőművész.
Sütő András unokaöccse, az Anyám könnyű álmot ígér című könyv Gyümölcsoltó Gergelyének hatodik gyermekeként világra jött Székely Ferenc (Pusztakamarás, 1951. június 5.) a közösségi érdeklődést, az irodalom szeretetét a családi környezetből hozta magával, istenadta székelyföldi lakhelyén pedig csakhamar kedvet kapott a néprajzi kutatómunkához, és tanulmányokban, könyvekben gyümölcsöztette az így megszerzett tudást, tapasztalatot. A lapszerkesztés sem áll távol tőle, hiszen a Havad községi Kolompszó és az Erdőszentgyörgyi Figyelő című kiadványoknak is munkatársa, szerkesztője.
A riporteri munka, a tájolás mellett mindenekelőtt közösségi érdeklődése hozta kapcsolatba megannyi jeles személyiséggel az évek során. Éles szemű méltatója meg is jegyzi, hogy Székely Ferenc született közösségi ember, abból a fajtából, aki nemcsak aktív részese, hanem szervezője is tud lenni egy közösségnek, eddigi munkásságában is ez a törekvés jellemzi: “Székely Ferenc kiváló beszélgetőpartner: felkészült, kíváncsi, nyitott. Szabad teret ad a a megszólítottak gondolatainak kifejtésére, ugyanakkor egyenes mederben tartja a beszélgetéseket, védve az olvasót a felesleges szavak áradatától. Ennek eredményeként jó minőségű, éles portrékat kapunk valamennyi megszólalóról, de tegyük hozzá, hogy magáról Székely Ferencről is. Nem akar előtérbe kerülni, mégis: ebből a könyvből a kérdező személyisége és gondolatai is elénk tárulnak.”
Hadd villantsunk fel néhány gondolatot a könyv szereplőitől:
“Tudtam s máig is tudom, hogy az irodalom nem felszabadulás, mármint az írásművészet, hanem elkötelezettség egy nép és az igazság mellett.” (Czegő Zotán).
“Elmondhatom: szép életem volt. Sok sikerrel, örömmel, de kudarccal is, és a legnagyobb fájdalommal is, ami embert érhet.” (Fodor Sándor)
“A próza a ruhám, a költészet a bőröm.” (Király László)
“Sose tudtam, hogy mit fogok írni, mielőtt hozzáfogtam volna. Aztán hozzáfogtam, és elkezdett alakulni.” (Lőrincz György)
“Az interjú a kedvenc műfajom. Nemcsak azért, mert szép és érdekes feladat őszinte megnyilatkozásra, olykor önmaga előtt is titikolt problémák kimondására késztetni a beszélgetőtársat, hanem azért is, mivel a világra, az emberi jellemekre, sorsokra, érzelmekre nyitott, valóban kíváncsi kérdező saját magáról is vall az olvasóknak.” (Nagy Miklós Kund)
“Ha a harangnak kitépik a nyelvét, nem harang többé. A nyelvvesztett nemzet is elvész. Kérjük Isten segítségét megmaradásunkra, a minőségi életre, de tegyük hozzá, amit saját erőnkből is megtehetünk!” (Jókai Anna)
“Mint ahogy írónak, költőnek is születni kell, jó gyűjtőnek is születni kell. Ők akadályozhatják meg a néphagyomány sírbavitelét.” (Ráduly János)
“Ezt a kort, amit elértem, a vörösbornak és Isten segítségének köszönhetem.” (Csávossy György)
“Még szeretnék néhányszor sízni a Hargitán a nyolc unokámmal. Már valamennyien megtanulták ezt a lelket felszabadító, természethez láncoló, önbizalmat építő sportot. S mindezt úgy és azért, hogy az unokák (és mindnyájunk unokái) ezáltal is könnyebben eljuthassanak arra a pontra, amikor az ember rájön, hogy mi dolga van ebben a világban.” (Szász István Tas)
“Kíváncsi lennék, ha két pasas úgy 50–70 esztendő múlva, mint mi most, beszélgetne, miként elmélkedne azon, hogy melyik Szávai-mű állta ki az idő próbáját?” (Szávai Géza)

(Stádium, 2014/2.)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás