(Fazekas István: Pilátus éjszakája)
Középpontos, kétszintes, konfliktusos dráma? A kérdés könnyen eldönthető, ha az egyfelvonásos, kétszereplős darab tartalmát elemezzük. A Bibliából jól ismert az a passiórészlet, amelyben Pilátus feleségének, Claudia Proculának mondata hangzik el Jézus védelmében, Máté evangéliumából. Dráma erről a jelentéktelennek tűnő személyről eddig nem született. (Antoinette May kaliforniai írónő regénye ismert.) Meglehetősen szűk a hiteles forráshely, ahonnan a szerző meríthetett, az evangéliumi mondat hangneme azonban árnyalt, sokra ígéretes; részvéttel teli bátor női lélekre vall, s egy olyan próbált drámaíró, mint Fazekas István erre művészi igénnyel építkezik. Sajátos eszmeikörnyezetbe helyzete történetét: a sztoikus Pilátus, a Birodalom császári helytartója az akkor divatos filozófia és a jogi szemlélet képviselője, Jézus perében a bizonytalanság és jellemgyöngeség példája lesz, amit önnönmagán azzal szankcionál, hogy Jézust végül halálra adja. A feleség gyakorlati gondolkodású, művelt nő, a család féltője, nem politikus és nem bölcselkedő; ellenállása a vádlott személye körül fölsejlő dolgok nyugtalanító nagyarányúságából, majd a császár és Heródes iránti ellenérzésből fakad. Mesteri a párbeszéd, ami ezekben a részletekben olvasható.
A dráma középpontja Jézus (Jeshua), minden őrá irányul, s ez a remekül megírt darabot egy lenti és egy fenti színpadra predesztinálja. A sűrű párbeszédeket a kimondhatóság végső határáig feszíti a szerző, amit azzal csak tovább fokoz, hogy Szophoklész egyik tragédiájának címszereplőjét, a lázadó Aiaszt helyezi egy pillanatra a feszültségek epicentrumába, akinek alakja egyben a mindenkori uralmi rendszerek perigeumát is mutatja. A korrajzot hitelesíti a ruházat, a díszlet, a szokások pontos leírása – a kor-és emberismeret a szerző nagy erénye.
Ami a családféltő helytartófeleséget végül eltéríti szándékától – a férje végeztesse ki Jézust -, az nem más, mint éppen az a törvény, ami Pilátusnak nehéz gondja kezdettől: a kegyelem törvénye. A darab végén Claudia Procula kapja meg ezt, amikor leírva elküldi a jól ismert mondatot: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába…”
Az egyfelvonásos darab sodró és világos nyelvezetű, költői hatalommal telített, érthető újszerűségeszinte leleplezi a mai modernkedők semmitmondó, talányos némaságát. Társadalmi rajzában jelen van a minden korra érvényes financiális és nepotista szemlélet. Az eszmei háttérben az akkori idők vallásának mitológiai bizonytalansága érzékletesen jelzi (éppen Pilátus töprengésében, aki már nem hisz az istenekben), hogy elérkezett az idők teljessége. Pilátus felesége, mintha ennek a megváltás-igénynek lenne érzékeny szeizmográfja, főszereplője.
(Stádium, 2017/3.)