Facebook oldalunkon a következő hetekben néhány naponta közzéteszünk olyan verseket, rövid prózákat, zenedarabokat, amelyek a mi gondozásunkban jelentek meg. Reméljük, ezzel is hozzá tudunk járulni a kényszerűségből otthon töltött órák tartalmas eltöltéséhez.
Kövessék és – ha tetszik – kedveljék is az oldalt:
https://www.facebook.com/uveghegy.kiado/
Articles by uveghegyadmin
Járványhelyzet
Kedves Olvasóink és Szerzőink!
Március 28-ától a járvány végéig Magyarországon minden könyvesbolt bezár. A döntéssel – bár vállalkozásként bennünket is súlyosan érint – csak egyetérteni tudunk. Szellemi táplálékra azonban a következő hetekben (hónapokban…) is szüksége lehet azoknak, akik a hétköznapokban sem nélkülözik a könyvek által nyújtott érzelmi, gondolati, szórakoztató élményeket. Terjesztő partnereink online megrendeléseket továbbra is teljesítenek. Könyveink jelentős részét megtalálják ezekben a webáruházakban:
www.libri.hu
www.bookline.hu
www.lira.hu
www.alexandra.hu
www.kello.hu
Kérjük, lehetőség szerint ezekről a felületekről rendeljenek. Ha valamely, a fenti kínálatokban nem szereplő kiadványunkhoz szeretnének hozzájutni, ebben az esetben természetesen közvetlenül a kiadótól is rendelhetnek.
Tájékoztatjuk továbbá (leendő) szerzőinket, hogy a 2020. június 4-étől 8-áig meghirdetett 91. Ünnepi Könyvhét későbbi időpontban lesz megrendezve. Az elfogadott kéziratokat – nyomdai kapacitás függvényében – igyekszünk minél hamarabb megjelentetni, és további színvonalas kéziratokat is örömmel fogadunk.
Vigyázzon mindenki magára, vigyázzunk egymásra!
Gáspár Sándor: Székely Ferenc aranypénzei
(Székely Ferenc: Aranypénz)
Tudjuk, hogy gazdagok vagyunk, de valójában nem nagyon hisszük. Most meggyőződhetünk róla, hiszen csak úgy, könnyedén, a naptárt átlapozva ki lehetett jelölni e kötet tíz hősét – a tizenegyedik, a riporter, ugye, adva vagyon. Székely Ferenc maga választotta kötelességként, hogy felmutat néhányat azok közül az értékes életművek közül, amelyek körünkben születtek-születnek, amelyeket hellyel-közzel számon is tartunk, de amelyek örömmel és bámulattal töltenek el, ha közelebbről is megismerkedünk velük.
Születésnapi beszélgetésekben udvariasak szoktunk lenni, olyasmit igyekszünk mondani, ami örömöt szerez az ünnepeltnek. Ráadásul most egy könyvet köszöntünk, ugyan nem a születésnapján, bár mi más lenne a könyvbemutató, mint születésnapi köszöntő? Vegyük számba az értékeit, csemegézzük az ínyencségeit, örvendjünk olykor pusztán a ténynek is, hogy van.
Székely Ferenc interjúiból viszont nem az ünneplés köszön vissza, bár nem is az önvizsgálatot, önmarcangoló elemzést kapjuk. De hát ez nem is volt, nem is lehetett célja. Tíz olyan interjút olvashatunk, amelyek tíz életművet hoznak közel, tíz olyan emberrel ismerkedünk meg, akiket szűkebb-tágabb környezetük méltán tisztel.
Összességében a közelmúlttal ismerkedünk mégis, pontosabban azzal a múlttal, amely e riportkötet hőseinek az életét formázta. Sokuk küszködött gyerekkorában azzal a bélyeggel, amit a hatalom sütött reájuk, méltatlanul, hiszen nemcsak ők, a gyerekek nem voltak hibásak-bűnösek, de még a szüleik, nagyszüleik sem, mert valójában a fennhangon hirdetett elvek szerint sem lettek volna azok. Farkas Árpád ki is mondja, „máig abból a sértésből élek”– hiszen azt az igazságtalanságot csak úgy lehet meghaladni, ha pusztító energiáját jóra fordíthatom. Annak idején nekem is sebet ütött a lelkembe, amikor hallottam a tanító néniket tanakodni, hogy ki lehetne osztagelnök – vagyis pionírparancsnok. Jó tanuló, ügyes, kedves, akire hallgatnak is a többiek… Hát Enikő! – de nem, ő nem lehet, mert az apja… orvos. Ma már tudom, akkor az osztályharc elvének torz alkalmazásával találkoztam, de akkor csak az igazságtalanságot éreztem meg ebben az okfejtésben. Ehhez hasonló terhet, sérelmet, lélekölő súlyt többen is említettek e kötetben.
Székely Ferenc nem süllyed bele ezeknek a mély sebeknek a faggatásába, hiszen kivétel nélkül mindegyik hőse életművével, sok évtizedes munkásságával bizonyította is az akkori sérelmek jogtalanságát, és későbbi munkásságuk messze nagyobb terjedelmet igényel. De nem is kerülhette ki a felidézésüket, hiszen az akkori idők meghatározó hulláma volt, és ezek az interjúk, 65-70-75-80. születésnap összegezéseiként ugyan egyéni sorsokat, személyes alkotásokat hoznak közel, de együtt azokat az éveket elevenítik föl, amelyek markában fölserdültek azok az emberek, akik előtt most már tisztelettel hajtunk fejet.
Az interjú az együttműködés műfaja, a kérdések olykor fölöslegesek is, de a riporterre szükség van, amikor újabb irányba tereli a beszélgetést, hogy újabb és újabb oldaláról is megismerjük azt, akit e beszélgetés révén a figyelmünkbe ajánl. Viszont a riporter dönti el, hogy miről kérdez, és ha tudja, vagy ha nincs honnan tudnia, de ráérez, hogy miről kérdezve kap fontos információt, akkor olvastatja magát az interjú, nem ugrunk át a következő kérdésre, miként az Aranypénz lapjain is. Úgy érezhetjük, hogy néma harmadikként, szájtátva vehetünk részt a beszélgetésben, amikor azt halljuk, hogy persze kiadtuk Wass Albert műveit, de sokkal inkább az Erdélyi Helikon többi alkotóját kellene, kellett volna – és a lista láttán csökken is hitetlenkedésünk, hogy az ezredforduló legnépszerűbb írója ellen szólna a szerkesztő. De hát olyan alkotók jelenlétét hiányolja, akiknek a neve említése is meggyőz bennünket, hogy valóban szükségesek lennének és ezt pótolni kellene.
Csodálom a bibliográfust megszégyenítő adathalmazt, amelyeket kötetekről, színi előadásokról beépít az interjúkba. Persze, ne feledjük, hogy amikor nem az Erdőszentgyörgyi Figyelőt szerkesztette és nem interjút készített Székely Ferenc – immár csaknem tíz ilyen kötete jelent meg –, akkor könyvtárosként találkozhattunk vele, tehát a könyvtáros besegített a riporternek, és jól tette, mert nyilván hinnünk kell a kérdésre adott válasznak, de mennyivel megnyugtatóbb, ha bizonyítékot is kapunk – ez pedig elsősorban a riporter érdeme.
Az erdélyi humán értelmiségiek vázlatos körképének is tekinthetjük ezt az interjúkötetet, amelynek látszólagos szerkesztői konkrétuma a kerek születési évforduló. Mondom, látszólagos, mert úgy érzem, valójában az alkotó embert kereste, és a születésnap, a kerek évforduló az az ürügy, amely eseménnyé emeli az alkalmat. Van a könyvben néprajzkutató, költő, könyvtáros, újságíró, képzőművész és színész. Székely Ferenc jó gazdaként sorra megkérdezi beszélgetőtársait, hogy dolgoznak-e az összegezésen, emlékeik leírásán. A válasz szerint többnyire nem. De Székely Ferenc fontosnak tartja ezt az összegezést, nemcsak tanulságos, de hasznos is lehet az utókor, pontosabban a jövő számára.
Hadd gratuláljak Székely Ferencnek már most, mert fontos tégla ez a kötet az erdélyi magyar művelődés falában, és ennek révén az erdélyi művelődés és a magyar művelődés falában is. Életútinterjúk, de nem egyformák. Mindegyik életnek és ennek megfelelően mindegyik interjúnak is a belső erővonalai mentén másképpen kellett kibontakoznia. Balázs Lajosnál a kutatásaiban megjelenő új szemlélet, Farkas Árpádnál a hétköznapi beszéd lírai magassága és közérthető metaforái ragadnak magukkal, Kilyén Ilkánál a színész őszintesége, Székely-Benczédi Endrénél a törekvés, hogy belső tüzét összhangba hozza a körülményeivel, családjával, Székely Szabó Zoltánnál a sérelmet békévé oldó humor és irónia ragad magával, ahogyan saját példájával bizonyítja, hogy a világ kétesélyes – vagy tehetséges voltam, vagy a felvételiztető bizottság volt tehetségtelen. Aki személyesen ismeri ezeket az alkotókat, akkor is rájuk ismerne az interjúkban, ha nem segítenék az adatok, de aki most, az interjú révén ismerkedik velük, érezheti, hogy ezek az emberek éppen ilyenek.
Természetesen fölvethető a kérdés, hogy milyen élmény vagy milyen megfontolás révén gyűjti ezeket az interjúkat Székely Ferenc, amelyek a száraz lexikoncikkek adatait is lüktető szövegként tárják elénk, és amelyek révén sok mindenről kiderül, hogy elmúlt, de mégis megőrzendő, megbecsülendő érték. Erre a kérdésre viszont alkalomadtán válaszoljon Székely Ferenc. Én a magam részéről örvendek, hogy készíti ezeket az interjúköteteket, és biztatom, hogy folytassa.
(Népújság, 2020. március 20.)
Cs. Nagy Ibolya: Aranypénz
Székely Ferenc Aranypénz című, immáron nyolcadik beszélgetőkönyve a publicisztikai műfaj szigorúbb szabályait követve, de sajátos hangulatú „beszédekben” jeleníti meg a közös meditációk eredményét.
Az erdőszentgyörgyi városi lap szerkesztője, írója, néprajzi kutató ezúttal tíz neves erdélyi személyiséget szólít meg, gyakorta villantva föl e kérdés-felelet játékban a beszélgetőtárssal közös élményeket, hiszen a társalgás alanyát sokszor személyes, baráti köréhez is tartozónak tudhatja. A beszélgetések oka, ürügye többnyire ebben a könyvben is egy-egy jeles, születésnapi forduló (egy kötet van a nyolc könyv között, az első, amelyben egy néprajzi tájegység, Sóvidék alakjait faggatta). Érzékelhetően jól ismeri partnerei életútját, tevékenységét, de ha szükséges, kérdései mögött védjegy a forráskutatás pontossága is. Törekszik arra, hogy az életutak legizgalmasabb, legfontosabb stációit derítse föl, kérdéseivel vissza-visszatér homályban hagyott problémákra, az alkotói pályák sikereit, eredményeit a partner szerénysége ellenében sem hagyja említetlenül. Sikerekről és eredményekről beszéltet, de a hozzájuk vezető út, a magyar nemzetiséghez tartozás miatti kényszerkitérőiről, a politikai satuk közé szorítottság keserveiről is szót ejt, ejtet. A most megfaggatott tíz személyiség az erdélyi magyar humán értelmiség kiemelkedő alakja, művészek, kutatók, íróemberek: s szinte egy sincs közöttük, aki ne szembesült volna életútja, pályája során valamilyen nemzetiségi diszkriminációval, ne érte volna, csupán magyar volta miatt, az anyanyelvi kultúra, a közösségi jogok védelme miatt személyes trauma.
S hogy ki a tíz személyiség? Például a 80 éves Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi oktató (Én az ásót választottam), akin hosszú évekig sötétlett az apa kulák stigmája, s bonyolult iskolai évek és helyszínek után csak a bukaresti román szak maradt számára. Majd, mintha valami jóvátételi gesztus volna, lehetőségek garmadája. Azután megveti a lábát Csíkszentdomokoson, s a falu szokásrendjéről, a paraszti élet sorsfordulóiról, a magyarság „tekervényes, ám sorsdöntő- és mentő felemelkedésnek múltjáról, jelenéről” könyvek sokaságát írja meg. Vagy Deé Nagy Anikó bibliográfus (Vásárhelyi csillagok), a marosvásárhelyi Teleki Téka kutatója, akit a magyar orvosi szakra nem engedett a rendszer, ám akit épp e kudarc vezetett 1964-ben, már a magyar „mellékszak” elvégzését követően, a könyvtárba, s lett Teleki Sámuel életének sokkönyves kutatója. A kortárs magyar irodalom, líra reprezentánsa, Farkas Árpád, 75. születésnapja alkalmából társalog Székely Ferenccel (Átvágva tűzön és havon): gyermekkorról, szülőföldről, nagyszülői, apai konokságról s annak egzisztenciális következményeiről, a kolozsvári, egyetemi évekről, ifjú költők seregléséről, a sepsiszentgyörgyi lapalapítás, a sok évtizedes szerkesztés öröméről és buktatóiról, s nem arra „büszke”, hogy angolra, németre is fordítják a verseit, hanem arra: „azokat a darabokat válogatják tőlem, amelyek itt, környezetünk atmoszférájában fogantak, nem az olyan jellegű verseket, amelyeket a világ bármely táján meg lehet írni, hanem olyanokat, amelyek magukban hordozzák egy tájegység jellegét, mondjam úgy: fűszerillatát.” Horváth István magyarózdi költő, néprajzkutató lánya, a 87 esztendős, többkötetes újságíró Horváth Arany szeretettel mesél a költő apáról, a szülőföldjéről, falujáról, s arról a máig homályos autóbalesetről, amely egy járdaszélen halálba lökte az édesapját. (Szervusz, hazajöttem!) Írók, a szellem emberei között nőtt fel, a kisebbségi közösség iránti vonzalma rendíthetetlen, cikkei a Székelyföld nemzetiségi látleleteként is olvashatók. Kilyén Ilka (Versbe oltott lélekkel) színészi, pódium-előadói, énekesi munkájáról, szerepekről mesél, többek között a magyar színészként kapott temesvári, román színházi lehetőségről, meg a későbbi évek csángó, cigány, mezőségi folklór-összeállításairól, József Attila- és Sütő András-estekről, a népköltészet „figyelmeztetéséről”: „őrizd a nyelved, vallásod, kultúrád”.
A hetvenesztendős költő, szerkesztő, Kristó Tibor (A magányos lovas) falumonográfiát írt szülőfalujáról, Csíkszentimréről, ahonnan, már gyermekkorában, az apa politikai „összetűzései” miatt távolabbra, egy csíksomlyói vizes-penészes pincelakásba kényszerültek. Törvényszerűnek tetszett, hogy nem jutott be a kolozsvári egyetem magyar szakára, vitték katonának, majd jött az álláskeresés, a csíkszeredai múzeum, ahol restaurátori képzést is kaphatott, régészkedett, gyűjtött, s 1981-től a Hargita című laphoz került, újságíró lett. És költő, aki azért csíki néprajzi gyűjtéseit is kötetbe mentette, több riportkötetet is jegyez. Egy élet Erdély irodalmáért a címe a beszélgetésnek Kuti Mártával, aki szerkesztő, tipográfus, publicista egy személyben, s akinek, mint mondja, az Erdélyi Helikonról írott korai tanulmánya, a kutatás egész életét, „irodalomhoz, a magyarsághoz, a transzilvanizmushoz való” viszonyát meghatározta. Nyelvi lektora, tipográfusa, szerkesztője, válogatója volt szépirodalmi, önéletrajzi könyveknek, számos helikonista kötetének is, folyóiratbeli írásoknak évtizedeken át. Intelme megszívlelendő: „Igen, jó lenne, ha nemcsak Wass Albertre fókuszálna a magyarság, hanem azokra az írókra is, akik tevőlegesen is részt vettek abban, hogy megmaradjon az erdélyi irodalom, a magyar kultúra a tájainkon”. A kötet képzőművész személyisége, a 88 éves Soó-Zöld Margit, harminc éven át a kolozsvári Napsugár című gyermeklap grafikusa, legkedvesebb festői témája az erdélyi táj és a felhő, s akinek emlékeiben a régi Kolozsvár él, az új már idegen számára. Székely-Benczédi Endre költő (Pillangó a homlokomon) matematikatanárként kezdte pályafutását. Azután a rendőri vegzálások, kéziratelkobzások miatt sokáig elkerülte a poézis kies tereit, első kötete csak 2007-ben jelent meg.
A hetvenéves Székely-Szabó Zoltán a kötet másik színművész „alanya” (Szempontok). „Imádni valóan könnyelmű” édesapja sportosztályba felvételiztette, de érettségi után azonnal fölvették a marosvásárhelyi színművészeti intézetbe, ahol felváltva tartották tehetségesnek és tehetségtelennek, tehát három év után angol–magyar szakra ment Kolozsvárra. Tanárkodott Kézdikőváron, majd újabb felvételi jött a színi karra, s végre színház, a sepsiszentgyörgyi: a kor kultúrpolitikájának minden „vizionálásával”, bemutatókat akadályozó politikai agresszivitásával. „Tamási Boldog nyárfalevelét már a próbák idején elfújta a szél; Sütő András Pompás Gedeonját 107 próbával, ötszöri nekifutásra engedték bemutatnunk; Csurka István Házmestersiratójának életerős előadását kevés idő múltán sirattatták el velünk; a hétfő estén kezdendő magyarországi turnénkat péntek délben fújták le, a telefonközpontban kikapcsolták a külföldi vonalakat.” Sajátos kanyar a pályán: Bécsbe emigrál, taxisofőr lesz. Meg a bécsi Európa-Club tagja, szervezője, 65 alkalommal hívott meg otthoni társulatokat, előadókat. Nyugdíjazása után hazatért Vásárhelyre. Mert „Honvágyam?
Kivakarhatatlan, mint a mélytetoválás. De illúziómentes!”
Az élet rendje: egy lassan „behajózó” korosztály alakjaival beszélget Székely Ferenc, s e gazdag, olvasmányos, izgalmas könyv kultúrtörténeti kuriózumok, ínyencségek, most már feledésre nem ítélhető tárhelye. Emberi sorsok tablója is, okulásul a jövendő számára.
(Háromszék, 2020. február 22.)
MKKE
Évek óta gondolkodtunk rajta, végül tavaly év végén beadtuk tagfelvételi kérelmünket a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének. A jogelődjein keresztül 1795 óta működő szervezet a könyves szakma legjelentősebb grémiuma, érdekvédelmi szövetsége, egyebek mellett az Ünnepi Könyvhét és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szervezője. A január 21-én megtartott taggyűlésen a jelenlévők egyhangúlag igennel szavaztak tagságunkra. Köszönjük a bizalmat.
ABC – újra
Minden kiadónak ünnepi pillanat, amikor egy könyv újranyomására vagy új kiadására van szükség. A napokban jött ki a nyomdából Német Farkas és J. Acsai Irén tavaly megjelent ABC-könyve. Bízunk benne, hogy az utánnyomás példányai is kellemes és hasznos élményt szereznek majd az írni-olvasni tanuló gyerekeknek!
Bonivárt Ágnes: Bozók Ferenc: Nagyvilági esszék
Kosztolányi Dezső szerint „a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa”. Különleges helyzet áll fenn azonban az esszékötet esetében, ha annak írója először olvasóként szerepelt, majd „alkotását” íróként jegyezte le. A kétszereplős folyamatot ekkor ki kell egészítenie egy harmadik félnek is, aki az
olvasó írót olvassa. Ennek eredményeképp eszszét olvasni csaknem ugyanolyan izgalmas vállalkozás, mint megírni azt, hiszen a kalandos íveket bejáró gondolatfolyamatok két olvasóval a hatványukra emelkednek — nem kivétel ez alól Bozók Ferenc legújabb, esszékből álló válogatása sem.
A Nagyvilági esszék című könyv 18 válogatott publikációt tartalmaz, melyek főként a Nagyvilág folyóiratban jelentek meg. Amellett, hogy a kötet egyfajta tisztelgés Fázsy Anikó emléke előtt, olyan fontos alkotókról és alkotásokról szóló írásokat tartalmaz, amelyek az író számára — saját bevallása szerint — kiemelt jelentőséggel bírnak. Ennek tudatában még izgalmasabb szemügyre venni a rövid, ám annál tartalmasabb szövegeket, hiszen akarva-akaratlanul is megszülethet egy kép az olvasó író személyéről is. Természetesen hiteles jellemrajz a kötet elolvasása után sem adható a szerzőről, mégis érezheti úgy a befogadó, hogy valamelyest közelebb került „valakihez”, akinek olvasási módszerére akár követendő példaként is tekinthet.
A könyv számos írása a hagyományos, kanonizált értelmezési kereteket átlépve igyekszik megközelíteni irodalmi alkotásokat — teszi ezt sokszor úgy, hogy ellentétes nézőpontjának hangot is ad. Így kerülhet tudatába az olvasó
például annak, hogy Emily Brontë munkássága nem merül ki az Üvöltő szelek című könyvében, hanem igencsak említésre méltóak a szelekről írt versei is, vagy hogy August Strindberg minden bizonnyal nem volt olyan elvetemült nőgyűlölő, mint ahogyan azt az általános vélekedés tartotta. Méltatlanul elhanyagolt írók is figyelmet kapnak az „első olvasótól”, ennek köszönhetően gazdagodik a kötet a skót Petőfivel, a szerethető Francis Jammes költészetével, és Anna Ahmatovával — mintha nekik is egyfajta emléket szeretne állítani a szerző. Egyes esszék
különlegességét az adja, hogy különböző motívumok révén közelítik meg az írókat, költőket: a vizsgálati szempont alapját adja a vallás, az Istennel való kapcsolat, a tükör vagy a tenger mint szimbólum, de még az ember legjobb barátja, a kutya is.
Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy esszé mekkora mozgásteret hagy írójának és olvasójának egyaránt. Példának okáért a Kutyák a világlírában címmel ellátott írás megszámlálhatatlanul sok híres kutyát idézhet fel a befogadó
képzeletében, amelyek lehetnek kizárólag szelíd, hűséges barátok, vagy végzetes fenevadak. A szerző megidézett négylábúi azonban nem kizárólagosak, a gondolatmenet alapját éppen az összehasonlítás adja, valamint az a szervezési elv, hogy példáit a már korábban említett költők verseiből emeli ki. Éppen ezért nagyon találó a könyv hátsó borítóján megjelenő szöveg, amely arra utal, hogy az alig száz oldalas kötet könnyed, igényes nyelvezetével és befogadható, érdekes stílusával kiváló kiegészítője lehet a kanonizált elveket valló tankönyveknek is. A válogatott esszék hatásos módon hívják fel a figyelmet arra, hogy az állandósult nézőpontokat, véleményeket nem kell kérdés nélkül elfogadni, és szükséges felismerni azt is, hogy nem csak egyetlen helyes perspektíva létezik.
A Kosztolányitól idézett nyitó gondolat arra ösztönzi az olvasókat, hogy merjenek diskurzusba kerülni a szöveggel. A Nagyvilági esszék írója pontosan ennek a feladatnak tett eleget, és mindezt papírra is vetette annak érdekében, hogy az ő „alkotásai” is tovább bővíthessék a véget nem érő párbeszédeket. Dosztojevszkij soha nem fog kimenni a divatból, s jóllehet az olvasók mindig ugyanazt a történetet ismerhetik meg, amikor a Bűn és bűnhődést elolvassák, nem mindegyikük véli majd felismerni azt, hogy Porfirij Petrovics alakja Columbo felügyelőben él tovább — hacsak el nem olvassák Bozók Ferenc írásait, és tovább nem keresik a hasonlóan érdekes utalásokat a sorok között.
(Vigilia, 2019/8.)
Mérleg, 2019
Működésének hetedik évében az Üveghegy Kiadó 14 kiadványt jelentetett meg. Ezek szerzői között vannak újak és vannak visszatérők, fiatalok és idősebbek, országosan ismertek és pályakezdők egyaránt. Sokkal több könyvet is kiadhattunk volna 2019-ben, de egyrészt szigorú a rostánk, másrészt pedig kapacitásunk és a megkeresések között egyre nő a szakadék.
Idén is részt vettünk az Ünnepi Könyvhéten, ezúttal már teljes pavilont bérelve. Tapasztalataink szerint a Duna-korzó lényegesen jobb helyszíne volt a legnagyobb magyar könyvvásárnak, mint korábban a Vörösmarty tér. Ezen felül több szerzőnknek is sikeres könyvbemutatókat, felolvasásokat, elismerő kritikákat hozott ez az év. Sikereikre mi is büszkék vagyunk.
Amellett, hogy új szerzőket köszönthettünk, fájdalmas veszteség is ért minket: szerzőnk és barátunk, Tóth Sándor József Attila-díjas költő, újságíró szeptember 11-én, 80 éves korában váratlanul elhunyt. Emlékét és műveit megőrizzük.
Köszönjük szerzőink, olvasóink és partnereink egész éves bizalmát. Boldog és sikeres új évet kívánunk mindenkinek!
Székely Ferenc: Aranypénz
Székely Ferenc: Aranypénz (interjúk)
Borítóterv: Donáth Nagy György
Oldalszám: 184
Kiadás éve: 2019
ISBN 9786155359811
Kedvezményes ár: 2500 helyett 1875 Ft.
Hetedik kerek születésnapos interjúkötetét teszi közzé az erdélyi néprajzos, újságíró, kultúraszervező: Székely Ferenc. Ezúttal Balázs Lajos, Deé Nagy Anikó, Farkas Árpád, Horváth Arany, Kilyén Ilka, Kristó Tibor, Kuti Márta, Soó Zöld Margit, Székely-Benczédi Endre és Székely Szabó Zoltán életútja és pályaképe bontakozik ki az olvasó előtt.
Tóth Károly Gábor: Tatu tinta
Tóth Károly Gábor: Tatu tinta (gyerekversek)
Az illusztrációkat a Gyermekház Iskola Cházár András utcai Tagiskola alsó tagozatos tanulói készítették.
Oldalszám: 50
Kiadás éve: 2019
ISBN 9786155359804
Kedvezményes ár: 2600 helyett 1950 Ft.
A kiadvány megjelenését támogatta:
Budapest Főváros XX, kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Kistarcsa Város Önkormányzata
Tatu Titi költő szeretne lenni. Nem kell hozzá más, csak egy kis tinta – és olyan képzelőerő, amilyen csak a gyerekeknek és a gyereklelkű felnőtteknek van. Az alapanyag adott: az emberek és az állatok színes, izgalmas, néha pedig furcsa világa. Tóth Károly Gábor ezt kínálja olvasóinak – játékos szavakkal, eredeti ötletekkel. Verseit gyerekek illusztrálták, akiknek felszabadító kalandot jelentett olvasásuk és megértésük. Az élménnyel bizonyára nem maradnak egyedül…