(Sebes Gábor: Egy évszázad visszaköszön)
Az 1840 és 1940 közötti időszak hangulatát idézi meg Sebes Gábor közel ötven rövidebb cikket felvonultató kiadványa.
Többek között képeslapok és számolócédulák közül válogatott. Kitűnő érzékkel találta meg azokat a darabokat, amelyek alkalmasak arra, hogy az adott árun és szolgáltatáson túl meséljenek a vizsgált száz év kulturális, társadalmi és gazdasági viszonyairól.
Még csak néhány példányt vásárolt, amikor rájött arra, mennyi történetet rejtenek ezek az olykor már sárguló, megkopott, gyűrődött papírdarabok. Csakhamar figyelemre méltó gyűjteményre tett szert, majd internetes blogot indított saját szórakoztatására, s meghívta a téma iránt érdeklődő ismerőseit.
A könyvfejezetek nem függenek össze, így egyszer a világhíres magyar ital, az Unicum papírcéduláit, másszor a korabeli mozgófilmszínházak izgalmas grafikájú dokumentumait tanulmányozhatjuk.
Először a számolócédulák története került a fókuszba, hiszen az egykoron mindennap használt cetlik mára kikoptak a használatból.
A XIX. század végén megjelenő számolócédula általában 7 × 13 centiméteres méretben készült, a lap egyik oldalán kép díszelgett, míg a másik üres volt. A képes oldal hamar reklámfelületként teremtett kapcsolatot a vásárló, a kereskedő és a gyártó között.
A felhozatal változatos volt: ilyen cédulák terjesztésével próbálta elérni a potenciális vevőket többek között számos játéküzlet, cipőgyár, élelmiszergyártó vagy éppen egészségügyi termékek forgalmazója.
Megtudhatjuk a könyvből, mennyit ért a reklám a Schmollnak, milyen üzlet volt a miskolci Fekete Kutya, mivel csalogatták a toll, tinta, papiros megszállottjait. Nem maradt ki a tartalomból a kávé, majd a pótkávé sem, hiszen volt olyan időszak, amikor Budapesten közel négyszáz kávéház működött.
A téma köré szerveződő néhány cikk nemcsak a képeslapok, hanem kis anekdoták segítségével is elkalauzolja az olvasót egy-egy fővárosi kávéház asztalához, például a Centrál kávéházba, ahol Karinthy Frigyes is sakkozott: „Anno Karinthy és a sakk-kör elnöke és mindenes titkára, Grätzer József […] játékhoz készülődtek, Grätzer a háta mögé dugta a fekete-fehér figurákat, és viccesen kérdezte »Na, mivel játszom?« Mire Karinthy vészjóslóan: »Az állásával.«”
Néhány fejezet erejéig főszerepet kap a magyar kártya, a játékkultúra és a lapokon található rajzok is. Megismerhetjük Kóber Leó grafikusművész hadi jelenetekkel illusztrált úgynevezett Kóber-kártyáit is. Az első világháború alatt több ezer ilyen paklit küldtek az illetékesek a katonáknak.
A Kóber-kártyák hadvezéreket, királyokat, az Osztrák–Magyar Monarchiával szövetséges államok uralkodóit és a háborús eseményeket – sebesült bajtársat, a családjától búcsúzó katonát – ábrázoltak.
A szerző egyedülálló könnyedséggel mesél. Könyvét mindenképpen érdemes folytatnia, hiszen megszámolhatatlan cédula lapul még az antikváriumokban vagy éppen a bolhapiacokon. A szórakoztató, ismeretterjesztő stílusban megírt történetekhez gazdag képanyag társul, a papíremlékek hiánypótló albumát tarthatjuk a kezünkben.
(Magyar Nemzet, 2022. április 1.)
