Bozók Ferenc | | Üveghegy Kiadó

Képes Gábor: Félszáz óramű pontosságú remek

(Bozók Ferenc: Félszáz)

Bozók Ferenc igazi költő. Nem azért, mert huszonöt különböző folyóiratban publikált félszáz versét egy szerény, vékony kötetbe tudja rendezni – sokan vagyunk, akik a klasszikus folyóiratkultúra alkonyi fényében örömmel traktáljuk barátainkat különböző megjelenéseinkkel –, hanem azért, mert a jó költészethez kellő tudás, érzék és érzékenység birtokában van. Igazat ír és szépen.
Hallás és vallás – szellemeskedhetnék, hiszen Bozók Ferenc a piarista oktatórend soraiba tartozó szerzetes is, világnézete és bibliai műveltsége pedig szerves része a költészetének. Empátiája és embersége ezer szállal kötődik az Ezredvég hagyományaihoz is, nem véletlen, hogy folyóiratunkban megjelent verseket is tartalmaz a kötet. A törékeny, gyarló ember iránti empátia, a szociális érzékenység egy közös alap – túlvilági perspektíva és az elesetteket képviselő társadalomkritika szintézisének lehetőségéről írtam már lapunk hasábjain Gellért Oszkár kapcsán. És most, napjaink költői közül, írhatok Bozók Ferencről is. Ugyanaz a fény világítja meg őket, ugyanannál az asztalnál ülnek – és Bozók Ferenc költészetében ott van József Attila igazsága is. A kötet is egy születésnapi ajándék, mellyel „meglepi magát.”
Hallásról, fülről is fontos írni, azaz formaérzékenységről, ritmusérzékről, választékos ízlésről, verstani műveltségről, antik műveltségen és olvasottságon nyugvó formai tudásról. Az igaz tartalom így kerül szép formába a poeta doctus tollán.
A jó verset szívesen hasonlítom egy szép mechanikus órához: akkor felel meg funkciójának – akkor képes érzékeltetni az időt és ritmust adni életünknek –, ha saját rendszerként tökéletesen működik.
A vers tehát Aranyóra, hogy Bozók Ferenc egy, eredetileg a Vigíliában megjelent költeményének címét is felidézzem. „Ballagok, a zsebórám / hűs fedele lezárva. / Tartom a füleimhez, / perceg a mutatója.”
Bármely, a békebeli zsebóra megbízhatóságával és szerethetőségével magához láncoló vers apróbb és nagyobb egységei, fogaskerekei és azokból felépülő alrendszerei – a verslábak, a költői képek, a különböző gondolati és zenei, nyelvi ritmusok, összefüggések, szakaszok – nem attól értékesek, ha extrémen bonyolultak, hanem attól, ha hibamentesen működnek. Ez az apró sajátvilág-egység gyönyörködtet akkor is, ha másféle érzéseket is kivált belőlünk. Nem siet, nem késik, nincs ritmuszavara: teljes egység. Bozók Ferenc versei ennek példái – a témái legyenek akár magára a költészetre vonatkozók vagy tükrözzék vissza korunkat.
Mert visszatükrözik! A pénz beszél – ez a József Attilát közvetlenül megidéző verse ragyogó példa erre. „…a pénz beszél, kutyám ugat, / nyüszít a Rózsadomb. / A pénz beszél, mi több: hadar. / Kezében mikrofon. / Nem érti furcsa rímeid, / de ezt ne vedd zokon.” Így vagyunk, mi, manapság, írástudók.
Bozók Ferenc Félszáz című kötete valóban ajándék – remélem, nemcsak a személyes barátaihoz, hanem szélesebb olvasóközönséghez is eljut. Az információdömping korában ideális terjedelmű és méretű ahhoz, hogy valódi, minőségi szépirodalommal szólítsa meg közönségét. Szerelmes érzékenységű, megértő, gyöngéd, bölcs halkszavúsággal, szelídséggel, okos mértéktartással. „Lassulj ide végre, tapaszd a füled rám. / Halld meg a csendem.” – írja az Aranyhalban. Tele van személyességgel: „Viszlek a bőröm alatt” – írja Egy fénykép hátlapjára. Ölelés és távolodás dialektikájában éli meg emberi kapcsolatait.
A gondosan összerakott kötet-mozaikban azért vannak meglepő és felkavaró csillámszemek is – vagy az ő szavával: tükörlapok. „Mért lefelé temetődnek a holtak? / Felfele kellene ásni, kaparni, / könnyed azúrba temetni magunkat” – írja, s az elmúlás máshol becézve, „halálka” gyanánt jelenik meg a kötetben.
Istenes verseinek – mint az Éjszaka című, mely a remek „kavarj sötét teádba, Istenem” sorral ér véget – és vallási ihletésű verseinek őszintesége is megkapó. Röpteti és kikacagja című verse először az Ezredvégben jelent meg 2006-ban – az egyik legtömörebb és legizgalmasabb mű a kötetben: „Játszani hív ma az Isten, / Ő aki van, s aki nincsen. / Égig emel, s letarolhat, / angyalain lovagoltat. / Mint gumilabda a kézben / eszköze vagy felerészben. / Kisgyerekét örök Apja / röpteti és kikacagja.”
Domoszlói advent című műve a kötet szerintem másik legkiemelkedőbb darabja, a bravúrosan sűrített, kicsiny téli képben „Ügyelni kell a lábra. / Vigyázva lépdelünk közös halálba.” Vallási költeményeiben is ott a társadalmunk és a városunk – az egyik legtalálóbb vers címe: Jézus a Blahán.
Elsőrangú költészet Bozók Ferencé – a versek első igazságrétegei könnyen eltalálnak az olvasóhoz, de megannyi rejtett érték, utalás, kapcsolódás is felfedezésre vár. S persze anakreóni bordaltól a jambikus lejtésen át a szonettig – az olvasás élvezetét szavatolja a költő. E sorok írója szabadverseket, prózakölteményeket ír, így különösen értékeltem a Szonett a szabadvershez című Bozók-vers megengedő humorát.

(Ezredvég. 2024/2.)

Csontos Márta: „Feledve régi arcainkat a végtelenbe indulunk…”

(Bozók Ferenc Félszáz című kötetéről)

Mivel csekély a létezés, mit élek
s mivel naponta rázza büszke öklét
reám a szűnni nem tudó öröklét,
matériámban ott szorong a lélek.
Bozók Ferenc: Időszonett

Bozók Ferenc Félszáz című kötete, mellyel a szerző 50. születésnapját kívánja megünnepelni, egyedi helyet foglal el a kortárs irodalomban a palettán, a szerző ugyanis nem egyszerűen magyar-történelem szakos tanár, hanem piarista szerzetes is, így költészetében folyamatosan nyomon követhető az isteni alkotásra, a teremtett világra történő rácsodálkozás. Mégis, nem azokat a lelki küzdelmeket tapasztaljuk meg költészetében, melyek a misztikusok írásaiban fellelhetők, nem találkozunk jellegzetesen biblikus, keresztényi tartalmakkal, a spiritualitás nem uralja költészetét. Ködöböcz Gábor irodalomtörténész Bozók Ferenc költészetének értékelésében kiemeli, hogy ezek a versek ’költői lélegzetvételek, mintha a létezés lüktetését követnék.’
Bozók Ferenc korábban megjelent 13 kötetének minőségét fémjelzi az a tény is, hogy minden alkalommal jeles szerzők, irodalomtörténészek ajánlásával, méltatásával láttak napvilágot, hogy csak néhány nevet említsünk: Lisztóczky László, Ködöböcz Gábor, Alföldi Jenő, Szilágyi Márton, néhai Balázs Tibor.
Már a kötet címe is sugallja, hogy egyfajta számvetés is ez a kötet, önértékelés, s a válogatott versek, melyek nem kronológiai sorrendben alkotják a gyűjteményt, kibontakoztatják a szerzőt teljes emberségében, megmutatják hogyan válik érett személlyé azáltal, hogy meri kimondani és leírni mindazt, amit a köznapi emberek csak gondolni tudnak.
A szerző saját maga számára készített születésnapi ajándéka ez a kötet, a versek különböző, rangos folyóiratokban megjelentek már, melynek névlistáját a kötetben megtalálhatjuk. A kötet megszerkesztésekor, mint említettük, a szerző nem törekedett az időrendiség betartására, nem rendezte ciklusokba az írásokat, feltehetőleg azokat olvashatjuk itt most egy csokorban, melyek emlékezetes pillanatokhoz, élményekhez köthetők, így a vidám, kötekedő, pajkos hangvételű bordalok mellett (Anakreoni bordal a sörről, Anakreoni bordal a viszkiről), az idő múlásának elkerülhetetlenségével is találkozunk: Tűnt napom aranyékszer, / zsebre teszi az alkony. […] Múlik a fiatalság. (Aranyóra)
A kötetben nem találjuk nyomait az egyházi költészetnek, nincsenek dicsőítő himnuszok, mégis érezzük, mennyire fontos az emberi életet meghatározó isteni rend, így a lélek felfelé szárnyalása elvisz bennünket a mennyei, isteni kincstárba, ezért fontos a költő üzenete; Felfele kellene ásni, kaparni, /könnyed azúrba temetni magunkat… Az egresünk meleg smaragd. / Hisz ékszerész az Úr! A kert/ ribizligyöngysorát figyeld. / A málnaszem rubindarab.
Apró lét-villanások költői szépségű felnagyításával igazán szemléletesen fogalmazza meg, miként lehet széppé tenni egy olyan csúf teremtményt, mint a varangyosbéka. (Te torzszülött rossz göröngy, / te undorító drágagyöngy…nagyon szeretlek ősi rém.
Bozók Ferenc a legegyszerűbb, mindennapi használati tárgyakat úgy emeli be a versbe, hogy érezzük szerepük fontosságát, ezzel elnyerve méltóságukat, központi helyet kapnak az életünkben A Biciklidal jókedvű, humoros sorai, a gyermekkori játszótereken megtalálható bodobács bogár a hasonló című versben, vagy a Domoszlói adventben a ’közös halálba’ lépegető nénikék szelíd ’vetési varjú’ alakjában történő megjelenítése mindmind arra utal, hogy Bozók Ferenc képes emberközelbe hozni a legjelentéktelenebbnek látszó tárgyakat és esendő személyeket, mindenben megtalálja a szépséget, ezért képes arra, hogy örömmel élje le életét. A piarista szerzetes verseinek nem az az üzenete, hogy félelemmel éld le az életedet, mert egyszer úgyis Isten ítélőszéke elé kerülsz, hanem az, hogy a teremtett világ mennyire szép, s hogy mi emberek aktív részesei és élvezői vagyunk ennek a teremtett világnak.
Bozók Ferenc a természetközelségből merít erőt, panteisztikus szemléletmódja lehetővé teszi, hogy Istent mindenütt felragyogtassa, de egyúttal azt is elfogadtatja velünk, hogy nem az legszebb, ami tökéletes, hanem az, ami emberközeli. A szerző arra is képes, hogy a legapróbb vagy leghétköznapibb dolgokat és élőlényeket úgy állítsa fókuszba, hogy elnyerjék méltó helyüket a mindennapi világmozgásban. Biciklisáv – futószalag / éjféli busz lekésve / lidércke fény ufó szalad / vagy iszkoló egérke (Elkésők dala). A szerző kedveli a szonett formát, feltehetően ezt tartja legalkalmasabbnak arra, hogy megtörténhessen a vers-varázslat, talán így válik a létvalóság és lényegvalóság egybeesésével világossá a poétikai funkció. A végtelenbe mártva él az ember… Hit és bizonytalanság éje, napja – fogalmaz vallomásosan az Emberszonettben, a válaszadáshoz azonban szükséges a lét misztériumának megjelenítése. Istenek átka, örökség, /ősi teher, hogy a szívben/ jó meg a rossz keveredjen.
Martin Buber gondolatai is megjelennek agyamban a versek olvasásakor, hiszen szükség van az anyagi, dologi világban való tájékozódásra, felfedezésekre, gyakorlati ismeretekre, ezektől azonban nem kaphatunk választ az élet értelmére. Szükség van a Te (Isten) felfedezésére, hiszen az anyagi világ elsötétíti az eget, megvonja tőlünk az isteni Te-vel való kapcsolatot, így szembesülünk az örök Te és a véges Te közösségével, hiszen tudjuk, a szellemi megismerés is szubjektumszerű, ahogy a már korábban is idézett Emberszonett néhány nagyon szép sora is bizonyítja: „A végtelenbe mártva él az ember / Lakása földgolyónyi társtalanság, / és kozmikus, bizonytalanság.”
Nem szeretnék túlságosan filozofikus lenni, de itt Nicolaus Cusanus is eszembe jut, akinek olvasatában Isten lényege megfoghatatlan, de a dolgok lényege sem ismerhető meg közvetlenül. Összegzésként kiemelhetjük, hogy Bozók Ferenc költészete élmény-megjelenítő versvilágot tár fel, ahol a figyelem a természetre, a létezőre irányul, ahol úgy lépünk olykor túl az érzékelhető valóságon a hegyvidéki szürke partizánok, darócruhás tapintatos barátok, a fák között, hogy a figyelem mindig a létezőre irányul, de a költő képes arra az anyagtalan repülésre, mely addig elérhetetlen szférák felé viszi. Így lesz a költészet feltárulkozás és önvallomás, így tudunk Nagy Szent Vazul kijelentésével azonosulni: Csüngjetek a költőkön!

(Magyar Múzsa, 2023. december)

Bozók Ferenc 50

Október 8-án töltötte be 50. életévét Bozók Ferenc költő, író, piarista szerzetes. Előbb volt barátunk, mint szerzőnk, de örülünk, hogy az elmúlt tíz évben négy kiadványát is megjelentethettük. Legutóbbi a napokban jött ki a nyomdából, amely stílszerűen Félszáz címmel ad keresztmetszetet a szerző egyéni hangú, míves költészetéből. Ferinek jó egészséget, jó kedvet és hosszú, ihletett életet kívánunk!

Bozók Ferenc: Félszáz

Bozók Ferenc: Félszáz (versek)

Oldalszám: 66
Kiadás éve: 2023
ISBN 9786156438232
Kedvezményes ár: 2400 helyett 1800 Ft.

A kiadvány megjelenését Domoszló Község Önkormányzata és a Dsida Jenő Baráti Kör támogatta.

Ötvenedik születésnapjára készülve, Bozók Ferenc félszáz, korábban folyóiratokban publikált versét válogatta össze, megajándékozva magát, barátait és olvasóit.

Ködöböcz Gábor: Bozók Ferenc: Magyar költők Jézusa

Bozók Ferenc az emberiség nem túl nagyszámú szabadcsapatából, az elhívás útján járó hűségesek fajtájából való, aki saját növéstervére figyelve egy pillanatra sem feledkezik meg az Assisi Szent Ferencre és Dsida Jenőre valló életszépségről és életörömről, illetve a mindezek foglalatát adó életszentségről.
Minden egyes írói, költői megszólalásában a dolgok, jelenségek és emberi minőségek evangéliumi esztétika jegyében történő megérintése és néven nevezése történik. Jól tudván és mélyen átélvén – verseiben és esszéiben szubjektív hitelességgel és hiteles szubjektivitással átlényegítvén – a Reményik Sándortól ismerős gondolatot: „Istenben az ember sír fel, emberben örül az Isten”.
A mostanival együtt tizenhárom kötetet jegyző Bozók Ferenc magyar, történelem és teológus szakos tanár, piarista szerzetes. Tanári pályáját Gyöngyöspatán kezdte, majd tanított a piarista rend kecskeméti, gödi, váci és mosonmagyaróvári iskoláiban. 2011 óta felszentelt pap. Verseivel és esszéivel sokak megbecsülését vívta ki az utóbbi másfél évtizedben.
Már első könyve (Szélkutya, 2007) is jelezte, hogy a költőként Isten áldotta tehetségű Bozók Ferenc az esszé műfaját is magas szinten műveli. Rejtett összefüggésekre fogékony, eredeti látásmódja, etikai érzékenysége és nagy műveltséganyagot mozgósító, tág horizontú szemlélete arra predesztinálja őt, hogy a kultúrhistóriai hagyománynak, s ezen belül evangélium és esztétikum érintkezésének izgalmasan újszerű olvasatát adja. Elegáns és élvezetes stílusú, mindig unikumszámba menő gondolatkísérleteit spirituális emelkedettséggel társuló, határozott világkép és az emberi létezés minőségéért érzett írástudói felelősség határozza meg.
A Véghelyi Balázs vezette, százhalombattai Üveghegy Kiadónál idén megjelent Magyar költők Jézusa harminchárom Jézus-verssel és rájuk vonatkozó reflexióval, ha úgy tetszik: az értékteremtő magány kontemplációjában kigyöngyözött kiseszszével tiszteleg a második isteni személy 33 köztünk töltött földi esztendejének. Miként a szerző előszavában olvashatjuk: „Vágytam felmutatni, hogy a magyar költők egy profánnak mondott évszázadban is milyen gyengéd szeretettel idézgették, hívták elő verseikben Jézus alakját”.
Bozók Ferenc – minden költőtől csak egy, a kötetkompozíció rendjébe és koncepciójába leginkább beleillő verset választva – az egymás mellé illesztett mozaikok árnyalatos gazdagságával úgy mutatja föl az Istenember egzakt módon soha meg nem ragadható alakját, hogy a versekhez társított tízmondatnyi meditációiban – lélekteljesen szakszerű és szakszerűen lélekteljes formában – összetéveszthetetlenül egyéni Jézus-élményét, illetve Jézus-képét is elénk tárja. Ha nem lenne ráírva a könyvre a szerző neve, jó eséllyel akkor is kitalálnánk, hogy ezeket a briliáns eszmélkedéseket, tűnődéseket kizárólag csak Bozók Ferenc írhatta.
A rendkívüli fegyelmezettséggel és körültekintéssel egyberostált Jézus-versek vonulata alfabetikus sorrendben halad Adytól, Áprilytól, Babitstól, Baka Istvántól Csorba Győzőn, Dsida Jenőn, Gárdonyi Gézán, József Attilán, Juhász Gyulán és Kassák Lajoson át egészen Nagy Lászlóig, Nemes Nagy Ágnesig, Pilinszky Jánosig, Utassy Józsefig, Weöres Sándorig. A kötet szerzőjének indíttatásáról és motivációjáról beszédesen árulkodik az előszó műhelytitkokba is beavató vallomása: „Czigány György lírai, meditatív hangú tízmondatos elmélkedéseinek fegyelme és sűrítési ereje inspirált, adta erre az ötletet, valamint a meditációs szövegek arányosítására való törekvés. Számos verset fájó szívvel és talán túlzott szigorral rostáltam ki a kötetből. Lehet, hogy ha tíz év múlva állítanék össze kedvenc Jézus-verseket, az a lista már jelentősen különbözne az idei, 2019-es válogatásomtól”.
Bozók Ferenc dicséretére legyen mondva, hogy mindenféle önkorlátozás és redukáltság dacára a szépen kikerekedő kötet mégiscsak a teljesség, a szemléleti világegész benyomását kelti. Ezúttal is arról győzvén meg a szeretetteljes elmélyültséggel és kellő alázattal közelítő olvasót, hogy a mennyiségileg viszonylag kevés a művészi-emberi minőség tekintetében olykor hihetetlenül sok és súlyos tud lenni.
A Magyar költők Jézusa című kötet legfőbb erényét és Bozók Ferenc legnagyobb érdemét abban látom, hogy a szeretetmisztikát a tudásmisztikával képes ötvözni. Ez a komplex élmény- és érzékenységformákat, magasságszférákat és mélységperspektívákat vegyítő szemlélet világító lámpásként jelzi az utat az unio misztika, illetve az alázat misztikája felé.
Az Istenre, a Jézus-követő magatartásra való ráutaltságot és az evangéliummal folytatott párbeszédet hangsúlyosan tematizáló kötetkompozíció egyik fontos tanulsága talán az lehet, hogy – a Sátánnal, ha úgy tetszik a létrontás és létabszurditás erőivel harcolva – méltó és üdvös, ha félelmet és fondorkodást feledve fordulunk a Fennvalóhoz. Amint azt a virtuóz módon megformált kötet egésze is sugározza, a kreatúratudat tisztasága és a teljes odaadottságot feltételező lélekteljes ima nélkül Istennek tetsző élet aligha képzelhető el.
Ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a legszebb imádság mégiscsak az igaz élet. A kötetben olvasható versek és reflexiók ehhez nyújthatnak számunkra felbecsülhetetlen értékű ösztönzést és bátorítást.

(Agria, 2020/1.)

Bonivárt Ágnes: Bozók Ferenc: Nagyvilági esszék

Kosztolányi Dezső szerint „a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa”. Különleges helyzet áll fenn azonban az esszékötet esetében, ha annak írója először olvasóként szerepelt, majd „alkotását” íróként jegyezte le. A kétszereplős folyamatot ekkor ki kell egészítenie egy harmadik félnek is, aki az
olvasó írót olvassa. Ennek eredményeképp eszszét olvasni csaknem ugyanolyan izgalmas vállalkozás, mint megírni azt, hiszen a kalandos íveket bejáró gondolatfolyamatok két olvasóval a hatványukra emelkednek — nem kivétel ez alól Bozók Ferenc legújabb, esszékből álló válogatása sem.
A Nagyvilági esszék című könyv 18 válogatott publikációt tartalmaz, melyek főként a Nagyvilág folyóiratban jelentek meg. Amellett, hogy a kötet egyfajta tisztelgés Fázsy Anikó emléke előtt, olyan fontos alkotókról és alkotásokról szóló írásokat tartalmaz, amelyek az író számára — saját bevallása szerint — kiemelt jelentőséggel bírnak. Ennek tudatában még izgalmasabb szemügyre venni a rövid, ám annál tartalmasabb szövegeket, hiszen akarva-akaratlanul is megszülethet egy kép az olvasó író személyéről is. Természetesen hiteles jellemrajz a kötet elolvasása után sem adható a szerzőről, mégis érezheti úgy a befogadó, hogy valamelyest közelebb került „valakihez”, akinek olvasási módszerére akár követendő példaként is tekinthet.
A könyv számos írása a hagyományos, kanonizált értelmezési kereteket átlépve igyekszik megközelíteni irodalmi alkotásokat — teszi ezt sokszor úgy, hogy ellentétes nézőpontjának hangot is ad. Így kerülhet tudatába az olvasó
például annak, hogy Emily Brontë munkássága nem merül ki az Üvöltő szelek című könyvében, hanem igencsak említésre méltóak a szelekről írt versei is, vagy hogy August Strindberg minden bizonnyal nem volt olyan elvetemült nőgyűlölő, mint ahogyan azt az általános vélekedés tartotta. Méltatlanul elhanyagolt írók is figyelmet kapnak az „első olvasótól”, ennek köszönhetően gazdagodik a kötet a skót Petőfivel, a szerethető Francis Jammes költészetével, és Anna Ahmatovával — mintha nekik is egyfajta emléket szeretne állítani a szerző. Egyes esszék
különlegességét az adja, hogy különböző motívumok révén közelítik meg az írókat, költőket: a vizsgálati szempont alapját adja a vallás, az Istennel való kapcsolat, a tükör vagy a tenger mint szimbólum, de még az ember legjobb barátja, a kutya is.
Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy esszé mekkora mozgásteret hagy írójának és olvasójának egyaránt. Példának okáért a Kutyák a világlírában címmel ellátott írás megszámlálhatatlanul sok híres kutyát idézhet fel a befogadó
képzeletében, amelyek lehetnek kizárólag szelíd, hűséges barátok, vagy végzetes fenevadak. A szerző megidézett négylábúi azonban nem kizárólagosak, a gondolatmenet alapját éppen az összehasonlítás adja, valamint az a szervezési elv, hogy példáit a már korábban említett költők verseiből emeli ki. Éppen ezért nagyon találó a könyv hátsó borítóján megjelenő szöveg, amely arra utal, hogy az alig száz oldalas kötet könnyed, igényes nyelvezetével és befogadható, érdekes stílusával kiváló kiegészítője lehet a kanonizált elveket valló tankönyveknek is. A válogatott esszék hatásos módon hívják fel a figyelmet arra, hogy az állandósult nézőpontokat, véleményeket nem kell kérdés nélkül elfogadni, és szükséges felismerni azt is, hogy nem csak egyetlen helyes perspektíva létezik.
A Kosztolányitól idézett nyitó gondolat arra ösztönzi az olvasókat, hogy merjenek diskurzusba kerülni a szöveggel. A Nagyvilági esszék írója pontosan ennek a feladatnak tett eleget, és mindezt papírra is vetette annak érdekében, hogy az ő „alkotásai” is tovább bővíthessék a véget nem érő párbeszédeket. Dosztojevszkij soha nem fog kimenni a divatból, s jóllehet az olvasók mindig ugyanazt a történetet ismerhetik meg, amikor a Bűn és bűnhődést elolvassák, nem mindegyikük véli majd felismerni azt, hogy Porfirij Petrovics alakja Columbo felügyelőben él tovább — hacsak el nem olvassák Bozók Ferenc írásait, és tovább nem keresik a hasonlóan érdekes utalásokat a sorok között.

(Vigilia, 2019/8.)

Tóth Sándor: A pedagógia jutalma

(Bozók Ferenc: Magyar költők Jézusa)

Kevésszer mondhatjuk manapság a fentit, agyonzsúfolt tantárgyak fonnyasztják a kedvet, alapvető ismeretek esnek ki a diák-emlékezetből. Valamit végre tenni kellene, mivel a telhetetlenség kiejtő bőség…
Érdeklődéssel vettem kezembe az immár egyre jobban ismertté váló fiatal piarista pap, tanár, költő: Bozók Ferenc új könyvét (Üveghegy Kiadó gondozása), a Magyar költők Jézusa címűt. Leleményesség és egyszerűség jellemzi a kiadványt, a 33 vershez fűzött 10-10 mondatot, amely bemutató és tanító jellegű. A 33 jézusi évszám. A válogatás pedig a XX. század magyar költészetéből változatos “kispanoráma”: vannak ismert és kevésbé ismert versek, a szerzők csak egy-egy verssel szerepelnek. Különböző szerzők, különböző lelkiállapottal, amikor Jézus szemébe kell nézniük.
Izgalmas ez a válogatás, korunk állapotában lélek-dokumentum, tehát hiteles híradás. Kik a szerzők? Például Zelk Zoltán, Pilinszky János, Gárdonyi Géza, Iancu Laura, Ady Endre, de mostanában már kevésbé ismert költők, például Váci Mihály, Györe Imre, és kimondottan az önmagával nehéz harcot vívó Szilágyi Domokos, akinek halála bizonyára titok marad az okát tekintve. Egy-egy, már nagyobb diák, ha kezébe veszi a könyvet, átfogó képet kap: mi él az emberben, mit jelent egy nehéz kor terhe a “lélek idejében”, amikor Istent keresi. A művész, aki őszintén megtárul a világnak. Az olvasó mindenképpen a valódit kapja — fényezés nélkül azoktól, akik komolyan veszik a Jézus-témát: ki így, ki úgy gondolja.
Oktatást emlegettem. Kiváló segédkönyv lehetne Bozók Ferenc munkája az irodalom tanításában, sőt, akár felnőtt “kezdőknek” az istenes dolgok megismerésében, ha alaposan átgondolják, megjegyzik a tíz mondatokat. A költőt — mint megvallja — első sorban a saját ízlése vezette a válogatásban, ugyanakkor teljesen objektív maradt, és ez a józanság sikeres lapokat fűzött össze. Egyik jellemző példa az újszerűségben Radnóti Arckép versének (mindössze öt sor) titok-közelítése Krisztushoz. Hozzásegít-e a megtestesülés csodájához, amit elképzel a költő?

(Keresztény Élet, 2019. július 14.)

Bozók Ferenc: Magyar költők Jézusa

Bozók Ferenc: Magyar költők Jézusa (versértelmezések)

Illusztrációk: Babos-Zemplenszky Nóra
Oldalszám: 90
Kiadás éve: 2019
ISBN 9786155359743
Kedvezményes ár: 2400 helyett 1800 Ft.

A kiadvány megjelenését Gyöngyös Város Önkormányzata támogatta.

Bozók Ferenc költő, esszéíró, piarista paptanár kiválasztott 33 költeményt a 20. századi magyar költészet Jézusról szóló versei közül. Jelképes szám: Jézus Krisztus földi időszámítás szerint 33 évet töltött emberalakban köztünk, megalkotva a kereszténység szellemi alapjait – sok más mellett – az irodalomban is. Ady Endrétől Zelk Zoltánig, mélyen hívő költőktől a Megváltóban csupán történelmi figurát látó alkotókig terjed a kötet íve. Minden vershez tízmondatos reflexió is társul, amely eredeti nézőpontból világítja meg az alkotók Jézus-képét. Hasznos és érdekes olvasmány mindenkinek, aki – a költőkhöz hasonlóan – megtalálta, vagy akár csak keresi az utat a Jézus Krisztusban testet öltött Istenhez, és azoknak is, akik szeretik a jó verseket, a jó gondolatokat.

Lisztóczky László: Bozók Ferenc: Nagyvilági esszék

Bozók Ferenc izzó tehetséggel megáldott, a konvenciókkal, a látszatokkal, az előítéletekkel bátran szembeszegülő, az igazat és a szépet a kiválasztottak hitével és nyugtalanságával kereső ember. Szemlélteti ezt eddigi pályafutása is, mely meglepő, rejtélyes fordulatoktól sem mentes.
Gyöngyösön született 1973. október 8-án. Bölcsőjét a Mátra déli lankáitól átölelt faluban, Domoszlón ringatták. Ott végezte az általános iskolát is, a gimnáziumot pedig szülővárosában. Érettségi után egy éven át az egri Hittudományi Főiskola hallgatója volt, majd átiratkozott az Eszterházy Károly Főiskolára, ott szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát 2000-ben. Négy esztendőn át a palóc hagyományairól, Jessze oltáráról, Nekcsei Dömötörről és Patai Józsefről elhíresült Gyöngyöspatán tanított. Ekkor támadt föl szívében újra és immár visszavonhatatlanul a vágy, hogy Isten legengedelmesebb és leghűségesebb szolgái közé szegődik: piarista szerzetesnek jelentkezett. A pályamódosítás révén nem vált hűtlenné eredeti hivatásához sem, irodalmi ambícióihoz pedig termékeny közegre talált abban a szerzetesi közösségben, amely többek között Sík Sándorral és Jelenits Istvánnal ajándékozta meg az újabb magyar irodalmat. Ma a mosonmagyaróvári piarista gimnázium tanára.
Sorsválasztását a krisztusi tanok titokzatos és fölemelő paradoxonjai vezérelték: akkor találod meg önmagad, ha elveszíted, a fölmagasztalás az alázat jutalma, az utolsó helyről törhetsz az élre, boldogságodat szenvedéssel válthatod meg. Nem a „fecsegő felszín”, hanem a „hallgató mély” vonzotta, az anyag helyett a szellem, a test helyett a lélek, a véges helyett a végtelen parancsát követte. Mint Hemingway öreg halásza, csónakját ő is az ellenkező irányba fordította, mint a többiek, mert úgy érezte, csak így találkozhat élete nagy, felkészültségét, tehetségét és erejét minden alku és kompromisszum nélkül próbára tevő lehetőségével. Egy jámbor henyélő balladája című versében Villon álarcát ölti magára, s nem csekély iróniával nyugalmáért, léhaságáért kér bocsánatot az éjszakák kéj- és a nappalok pénzsóváraitól: távol állnak tőle a modern társadalom minden rendű és rangú perc-emberkéi, egyikükhöz sem kíván hasonlítani.
Nemcsak versei, hanem esszéi is eredeti látásmódról és magas fokú szellemi nyitottságról tanúskodnak. Ezt a két műfajt a Tükörkrisztus című – most bemutatandó kötetében is föllapozható –, fölényes tárgyismeretről tanúskodó tanulmányában egymásba fűzi: az ősi eredetű toposz, a tükör jelentésárnyalatait a saját költeményeivel is illusztrálja. Záró mondataiban megnevezi azt a varázslatos tükröt, mely makulátlan szépségében ragyogtatja föl az ő arcát is és mindenkiét, aki rászegezi sóvárgó tekintetét: „A keresztény szimbolikában a tükörbéli arcnak, melybe szívesen szeretnénk belenézni, hasonlítania kell egy Krisztus ikonra. Kempis Tamás szerint a keresztényeknek nem csupán követniük kell Krisztust, hanem utánozniuk is. Az Imitatio Christi nem azt jelenti, hogy Krisztus követése, hanem azt, hogy Krisztus utánzása. Így lesz a tükör: Krisztus. Tükörkrisztus.”
Új – immár tizenkettedik – kötetét Nagyvilági esszék (Esszék, tanulmányok a világirodalomból) címen tette közzé a százhalombattai Üveghegy Kiadó az idei Ünnepi Könyvhét alkalmából. A cím arra (is) utal, hogy az írások többsége a Nagyvilág hasábjain látott napvilágot. A tanulmánygyűjteményt szép és megindító gesztussal a főszerkesztő, Fázsy Anikó emlékének ajánlotta, akinek a halálakor, 2016-ban megszűnt és máig betöltetlen űrt hagyott maga után a legjelentősebb hazai világirodalmi folyóirat.
Elsősorban a keresztény gyökerű és eszmeiségű irodalom kérdései foglalkoztatják, annak fogalmát próbálja újraértelmezni, érvényességi körét kitágítani, megszabadítani az erkölcsi szempont egyoldalú és túlzó alkalmazásától. A kötet előszavában azt vallja, hogy szerzetes mivoltának szakrális, spirituális inspirációi mellett magyartanári tájékozottsága is megszabja választásait és ítéleteit, tudja, hogy az irodalmi alkotások elemzésében az esztétikai szempont az elsődleges és a mérvadó. Adynál, a legszebb magyar istenes versek alkotójánál olvastam, hogy őt nem a tételes vallásosság „tejszagú misztériumai” nyűgözik. Ezt Bozók Ferenc is elmondhatja magáról (bár az idézett jelzős szerkezetet természetesen ő hivatásánál fogva és meggyőződése szerint sem vállalhatja).
Különös érdeklődés és rokonszenv fűzi a modern francia irodalom szakrális vonulatához, melynek elődei közé sorolja Baudelaire-t, Verlaine-t és Rimbaud-t, akik tévelygéseikben is a megtérés, a bűnbánat szószólói. Ebben az összeállításban Baudelaire-ről két, Verlaine-ről és Rimbaud-ról egy-egy tanulmány olvasható. Nemcsak az idézett triász modern, nagyvárosi nyugtalansága, abszurditásélménye és tragikus sorsa ragadta meg, hanem Francis Jammes népies vallásossága, könnyes egyszerűsége, megragadottsága és naiv bája is, akinek a költői attitűdjéhez Dsida Jenő áll a legközelebb a magyar lírában. A vonzások és választások igen széles skáláján mozog otthonosan.
Azokra a régi korokra hivatkozik, amelyek még nem szakították el egymástól a szakrális és a profán irodalmat és művészetet. Legfőbb ideája ennek a hajdanvolt egységnek az újjáteremtése. A „katolikus irodalom” definiálását is a XX. századi (v)álságjelenségek sorába iktatja.
Pörbe száll a részvétlenséggel és a szürkeséggel, a rokon lelkekhez, a misztikus hajlamúakhoz, az „ingmelles” társadalomból kitaszítottakhoz, a szabálytalan és sebzett életűekhez, a szenvedőkhöz, a nagy magányosokhoz vonzódik igazán. A világirodalom kiválóságai közül például az Isten nélküli lét reménytelenségével viaskodó orosz Dosztojevszkijről és „a Sátán árnyékában” didergő francia Bernanosról értekezik. Szerinte „a vallási közönyből, langyosságból vagy akár a megmerevedett tradicionális vallásosságból” hosszabb az út „az igazi, tiszta vallásosságba”, mint például az istenhit negatív formájából, a sátánosságból: „a nagy szentek és a nagy bűnösök gyakran közelebb állnak egymáshoz, mint a langyos, középszerű, »se nem jó, se nem rossz lelkek«”. A nyárspolgárok látszat-kereszténységét veszélyesebbnek ítéli, mint a nyíltan vállalt ateizmust.
Élet- és irodalomszemléletét soha nem lankadó, kamaszos ámulat hatja át. Vállalja a személyesség kockázatát, sivár és racionális világunkban is ki meri nyilvánítani érzelmeit. Szenvedélyesen kutatja a magyar és a világirodalom kallódó értékeit. A kezemben tartott kötet egyik írásában például azt fejtegeti, hogy az Üvöltő szelek című regény világsikere túlharsogta a költő Emily Brontë érdemeit és értékeit. A tizennyolc tanulmányt a Robert Burns „italos” verseiről és A Columbo-hatásról szóló értékezés foglalja keretbe. Mindkettő – pláne egy szerzetes tollából – tabut dönt és igazi szenzációval szolgál. A Columbo-hatás a filmsorozat népszerű detektívének és a Bűn és bűnhődés című Dosztojevszkij-regény vizsgálóbírójának, Porfirij Petrovicsnak a vallatási módszere között mutat ki párhuzamot.
Külön figyelmet érdemelnek a leleményes, szellemes – a szerző világirodalmi tájékozottságát és találékonyságát egyaránt szemléltető – címválasztások. .A Jeszenyin istene és a Georg Trakl, a halál kisöccse lényegre törő egyszerűségével és tömörségével eleve érdeklődést kelt. Egy-egy kerek évfordulóhoz kötődő alkalmi írásainak is remek, frappáns, olvasásra ösztönző címet adott. Aki a nőből vámpírt csinált főcímmel emlékezett meg a száz éve elhunyt August Strindbergről, Emberszív, kutyaszív főcímmel Jack Londonról halála centenáriumán, Szimbolista palántázás, akmeista virágbontás főcímmel a félszáz éve elköltözött Anna Ahmatováról.
A szerző legnagyobb, széles érdeklődésre és rokonszenvre számot tartó vállalkozása a Kutyák a világlírában című esszé, melynek a példaanyaga bizonyára még gazdagodni fog, főképp a magyar irodalomból – és esetleg más műfajokból is – kiszemelt alkotásokkal. A témakör önálló kötetet érdemelne. Antológiát, bevezető tanulmánnyal. Közönségsikere garantált,
Aki a tanulmánygyűjteményt végiglapozza, olykor talán – mint annak idején Kazinczy Ferenc Báróczi Sándor egyik művének az olvasása közben – föl-fölsikolt a rádöbbenés, a felismerés mámorától, a szépség és a tökéletesség varázsától. Néha tán vitatkozik is a szerzővel. Unatkozni azonban egy pillanatig sem fog.
Folytathatnám a fejtegetést, de attól félek, hogy akkor méltatlanná válnék Bozók Ferenc biblikus mélységű intelméhez: „Talán újra meg kellene tanulnunk hallgatni, hogy méltók lehessünk a megszólalásra”.

(Agria, 2018/3.)

Bozók Ferenc: Nagyvilági esszék

Bozók Ferenc: Nagyvilági esszék (esszék)

Oldalszám: 110
Kiadás éve: 2018
ISBN 9786155359569
Kedvezményes ár: 2200 helyett 1650 Ft.

“Az essait a nyilvános tanulás műfajának tekintem; egy lélek égtájakat keres, s közben égtájakat segít megtalálni…” – Németh László írta ezt egyszemélyes folyóirata, A Tanu beköszöntőjében, 1932-ben. Az esszé szerepe és jelentősége azóta sem változott: körbejárni és megismerni az élet és az irodalom törvényszerűségeit, rendszerezve a közismert tényeket és újabb összefüggéseket feltárva – mindezt az olvasóval szoros együttműködésben. Bozók Ferenc világirodalmi tárgyú esszéi a műfaj legnemesebb hagyományait folytatják. Alapos felkészültséggel, határtalan nyitottsággal és őszinte érdeklődéssel közelít írásai tárgyához és alanyához, legyen szó akár Robert Burns “italos” verseiről, Dosztojevszkij, Jeszenyin és Verlaine hitéről, Columbo hadnagy és az irodalom kapcsolatáról, vagy éppen a kutyák szerepéről a világlírában. Lényegre törő, logikus szerkezetű és nyelvezetében is könnyen befogadható esszéi mindenkihez szólnak, így mintául szolgálhatnak az irodalom iránt érdeklődő, de a tankönyvek száraz lapjait unottan forgató diákoknak is.
(Véghelyi Balázs)