Mérleg, 2022

2022 sem volt könnyű év a kulturális vállalkozásoknak. A magas infláció a könyvkiadás költségeit is érintette, és az olvasók is jobban meggondolják, mire (nem) költik a pénzüket. Ezt mi is érzékeltük, ennek ellenére az átlagosnál több, 15 első kiadású könyvet jelentettünk meg, illetve két újabb kiadásra is sor került: Sebes Gábor Egy évszázad visszaköszön című kötetéből a második, javított, Kuklay Antal A kráter peremén című művéből pedig a hatodoik, szintén javított kiadás hagyta el a nyomdát. Új szerzőket is köszönthettünk: Sebes Gábor nyugdíjas főorvost, aki a számolócédulákról írt hiánypótló könyvet, és akitől októberben, nem sokkal a második kiadás megjelenését követően búcsút is kellett vennünk. Lisztóczky László József Attila-díjas irodalomtörténész, tanárgenerációk tanára rendhagyó és nagyívű versválogatását a Dsida Jenő Baráti Körrel közös kiadásban jelentettük meg. Remek mesekönyvvel ajándékozott meg minket, és rajtunk keresztül az olvasókat Császár Adrienne klinikai szakpszichológus, Százhalombatta múltjából merített történeteit bízta ránk Rácz Laci, Csibi Jánostól, Jakab Krisztina Franciskától és Molnár Ottiliától egy-egy verseskötetet adtunk ki, Lőrincz Miklósnak pedig újabb gyerekverseit tettük közzé. Régi szerzőként, de új műfajban jelentkezett Punk Mária, akinek válogatott verseit jelentettük meg, a korábbiakhoz hasonlóan egy-egy drámát adtunk ki Fazekas Istvántól és Petrusák Jánostól, Gergely Tamás naplójegyzeteit, Székely Ferenc újabb születésnapi interjúit bízta ránk, Tumpek Zoltán pedig édesapjáról, az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes Tumpek György úszólegendáról írt kéziratával tisztelt meg bennünket. Sikeresen vettünk részt a 93. Ünnepi Könyvhéten, könyvbemutatókat tartottunk Budapesten, Egerben és Százhalombattán, kiadványainkról 2022-ben is több országos, illetve helyi televízió, rádió, újság és folyóirat hírt adott. Idén is sok könyvet adományoztunk különböző célokra, így például kulturális és közösségi rendezvények díjkiosztóira, és részt vettünk az Ökumenikus Segélyszervezet, a Foxpost és a Bookline közös jótékonysági könyvgyűjtő akciójában is. Jövőre, működésünk 10. évében is igyekszünk értékes könyveket előállítani, és minél eredményesebben közvetíteni az olvasókhoz.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás